Lezárult „A felsőoktatás és az ipar együttműködése az egészségiparban” elnevezésű projekt

A Debreceni Egyetem, a Richter Gedeon Nyrt és a Fluart Innovative Vaccines Kft. konzorciumi megállapodás keretében, közösen vesz részt a Széchenyi 2020 program projektmegvalósításában, amely több mint 5,91 milliárd összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott. A projekt célja a munkafolyamatok során megvalósuló kutatások eredményeinek, módszereinek és eszközeinek alkalmazása az egészségiparban. A megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2016. december 19., a fizikai befejezésnek határideje pedig 2023. június 30.

A Széchenyi 2020 program keretében valósult meg „A felsőoktatás és az ipar együttműködése az egészségiparban” elnevezésű projekt, amelynek a fő célja az egészségipar konzorciumi együttműködésére alapozott kutatási program megvalósítása, mely stratégiai jelentőségű és szakmailag összefüggő feladatok megvalósítása által a nemzeti egészségipar, mint kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági ágazat teljeskörű fejlesztéséhez járul hozzá.

A kutatás fő fókusza rekombináns fehérjét tartalmazó hatóanyag és gyógyszerkészítmény fejlesztése, valamint egy új önálló sejtvonal létrehozása. A kifejlesztett prototípusok a későbbiekben szabadalmaztathatók, továbbá számos egészségtudományi területen felhasználhatók, mint például: 1.) Fertőző betegségek megelőzése és kezelése, vakcinák előállítása, virális és bakteriális fehérjék gyártása; 2.) biológiai hatóanyagok előállítása, melyek felhasználhatók a biotechnológiában; 3.) ritka, főként metabolikus betegségeket okozó biológiai molekulák pótlására alkalmas készítmények gyártása; 4.) gyógyszer komponensek előállítása; 5.) új terápiás eljárások kifejlesztése sejtvonal(ak)ban előállított komponensek használatával; immunbiológiai diagnosztikumok, ellenanyagok előállítása. Az említettek alapján elmondható, hogy a projektben célul kitűzött fejlesztés mind az orvostudományi ágazatokban (diagnosztika, profilaxis, terápia, célzott biológiai terápia, stb.), mind pedig a gyógyszerészeti és élelmiszeripari tudományterületeken felhasználható és hasznosítható. 

A projekt célja továbbá az eredetihez nagymértékben hasonlító gyógyszermolekulák és/vagy kizárólagosan injektábilis készítmények formájában létező gyógyszerek orálisan vagy nazálisan bejuttatható formulációjának fejlesztése korszerű gyógyszertechnológiai eljárások és alapanyagok felhasználásával. 

A kutatási programban megcélzott feladatok azonban magas komplexitásúak, ipari kutatási, kísérleti fejlesztési és innovációs tevékenységeket egyaránt magukba foglalnak, melyeket ennek megfelelően egy, az ágazat vezető kutatási szereplői által alkotott konzorcium képes megvalósítani, illetve a létrehozott eredményeket fenntartható módon a társadalom szolgálatába állítani. 

GINOP-2.3.4-15-2016-00002 azonosítószám

További információ kérhető:Nádas Andrea, projektmenedzser
Elérhetőség: tel.: +36-70/504-2653
email: nadas.andrea@fin.unideb.hu

Közzététel dátuma
Letölthető dokumentumok

Események

Az Angol-Amerikai Intézet és az Észak-amerikai Tanszék vendégeként David J. Gerleman, Fulbright professzor Unboxing Lincoln: Adventures in Archival Research, Digital History, and Incorporating Abraham Lincoln’s Legacy into the Classroom című előadását hallgathatják meg december 4-én, szerdán az Angol-Amerikai Intézet Studio 111-es termében.

Paradigmaváltó biomarkerek a tüdőgyógyászatban címmel Kissné Horváth Ildikó, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Tüdőgyógyászati Klinika igazgatója tart előadást az intézmény tudományos ismeretterjesztő sorozatában, a Science Caféban.

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Nyíregyházán december 5-én számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.