Jelentős oktatásfejlesztés a Debreceni Egyetemen

Jelentős oktatásfejlesztés a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar hallgatói számára is bevezetik az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) használatának oktatását.
Az ötödéves hallgatók részletes elméleti ismertetés után medikai rendszeren keresztül egy virtuális beteg kórelőzménye alapján megismerkedhetnek a gyógyszerfelírással, valamint az EESZT oktatásra szánt környezetében tárolt virtuális receptek segítségével gyógyszertári informatikai rendszeren keresztül gyakorolhatják a gyógyszerkiadás teljes folyamatát. Így felírási igazolásra, illetve teljes papírmentességgel, TAJ-szám alapján is történhet majd eReceptre gyógyszerkiadás virtuális beteg részére. Tevékenységüket ezután az EESZT lakossági portálján is ellenőrzik majd.
Az EESZT képzés tematikáját az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) munkatársai dolgozták ki, melynek tesztelése után az elméleti és gyakorlati képzés 2019. március 8-án indul el. Az oktatást az ÁEEK munkatársai végzik majd. Az ehhez szükséges infrastruktúrát - vagyis a szoftveres és hardveres hátteret - már kiépítették.

2019. március 8.

Események

A Kommédia ezer arca: Debrecenből a nagyvilágba! című kerekasztal-beszélgetéssel nyitja szakhetét a DE BTK kommunikáció- és médiatudomány alapszakja.

DELAB talk-show két felvonásban: Akkor és Most, Futball Mindörökké, Fókuszban a labdarúgó Európa-bajnokság - a Labdarúgás elmélete és gyakorlata című előadássorozat ünnepi programja folytatódik.

Miért ünnepeljük a kutyák születésnapját? – Az ember-állat kapcsolat antrozoológiai kutatása címmel Lovas Kiss Antal, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Társadalomtudományi Tanszék docense tart előadást a Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatában.