Események Sport, rekreáció, prevenció címkével
„A vízi sportok Forma-1-je” címmel tart előadást Senánszky Petra hatszoros felnőtt világbajnok, háromszoros felnőtt Európa-bajnok uszonyosúszó 2017. március 8-án, szerdán 16 órakor a Debreceni Egyetemen.
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége Debrecenben rendezi meg soron következő kvalifikációs versenysorozatát a 2017. június 25 - július 2. között Malagán rendezendő Szervátültetettek XXI. Világjátékára.
Debreceni Egyetem és a Siker Alapítvány szervezésében Derencsényi István fotóiból nyílik kiállítás „Repülj velem Rióba” címmel.
A Debreceni Egyetem Pszichológia Intézete útjára indítja az Alzheimer Cafét, amely egy nemzetközi mintára létrejött önkéntes szerveződés.
A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, a Sportgazdasági – és menedzsment Tanszék és a Magyar Olimpiai Bizottság közös szervezésében folytatódik az Olimpiai Akadémia.
Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, többszörös világ- és Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus „Kajak kenu sikerek az olimpiákon” címmel tart előadást a Debreceni Egyetemen.
BUDAPEST 2024 címmel folytatódik a Debreceni Egyetem olimpiai előadássorozata.
A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, a Sportgazdasági – és menedzsment Tanszék és a Magyar Olimpiai Bizottság közös szervezésében folytatódik az Olimpiai Akadémia.