Események Kultúra címkével
Vallási, néprajzi, művészi megközelítésből ismerkedhetnek az érdeklődők a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Szlavisztikai Intézetének szervezésében rendezett IKON Napon.
Gárdonyi Zoltán és Gárdonyi Zsolt műveiből a DE ZK tanárainak és hallgatóinak előadásában hallhat válogatást a közönség március 24-én, kedden 19 órakor a Liszt teremben.
"Könnyezve ülünk le sziklasírod elé" - Nagyböjti-passió orgonára címmel tart Szilágyi Gyula Bach orgonaestet. A program a zenei együttműködés jegyében a Debreceni Orgonák Hete rendezvénysorozat részeként valósul meg.
DE ZK Vegyeskar, a Bárdos Lánykar, a Kölcsey Kórus, a Sol Oreins Kórus és a Kodály Zoltán Ifjúsági Szimfonikus Zenekar közreműködésével kórushangversenyt hallhat a közönség március 21-én, szombaton 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Szolfézs-Zeneelmélet, Karvezetés Tanszéke 2026. március 20-22. között ismét megrendezi szakmai találkozóját, a Bárdos Szimpóziumot, melynek programjában zenepedagógiai előadásokat, bemutató tanításokat és kórushangversenyeket kínál a DE ZK, továbbá lehetőség lesz repertoárbővítésre, valamint a résztvevők tapasztalatcseréjére is.
A kamarazene kifinomult világát idézi meg az Universitas sorozat következő eseménye. A négy különböző korszakon átívelő műsor Zs. Szabó Mária hegedűművész és Kozma Kristóf zongorista előadásában csendül fel március 19-én, csütörtökön 19 órakor a Liszt teremben.
A DE Zeneművészeti Kar együttműködve A Jövő Művészetéért Alapítvánnyal, a DE BTK HTDI Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programmal és a MTA DTB Nevelés-, Művelődéstudományi és Pszichológiai Szakbizottsággal 6. alkalommal várja a zenepedagógia, a zenetudomány és a zenei előadóművészet területén dolgozó kutatókat, tanárokat és előadóművészeket szakmai eszmecserére, az új kutatások megismerésére és megvitatására március 19-én, csütörtökön 9 órától a DAB-székházban.
A kultúra, a környezet, az épített környezet, a design, a divat, a gazdaság, a reklám és a fogyasztás, valamint a kortárs trendek és kihívások állnak a középpontjában annak az interdiszciplináris konferenciának, amelyet második alkalommal szervez meg a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központja és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium.
Ingyenes biblioterápiás foglalkozást tart a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár március 18-án, szerdán 17 órától a Bölcsészettudományi Könyvtár Ausztria Gyűjteményében. Az irodalomterápia során versek, novellák és mesék élményszintű feldolgozása támogatja a személyes gondolkodást és önismeretet.
J. S. Bach: Goldberg-variációk című művét hallgathatja meg a közönség március 17-én, kedden 19 órakor a Liszt teremben. A művet marimbán előadja Tóth Levente és Varga Bence ütőhangszerművész.