Események Közösségi, családbarát és szabadidős programok címkével
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara az idei évadban is szeretettel várja a kicsiket és nagyokat ismeretterjesztő élményhangversenyeivel egy különleges utazásra a komolyzene világába.
Kiss-Nagy Kortárs Galéria Nők palettával című gyűjteményes kiállítását nézhetik meg az érdeklődők március 25-től az Élettudományi Galériában és az Elméleti Galériában a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében.
Kalle Oittinen szaxofon koncertjét hallhatják március 24-én 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében.
Miért kellett a Habsburgoknak az örökösödés pontos szabályozása? – 300 éves a Pragmatica Sanctio címmel Barta János (professor emeritus, DE BTK Történelmi Intézet) tart előadást a Szenior Egyetemen.
Az ismeretlen Rossini – Francesca Provvisionato – ének, Boda Balázs – zongora hangversenye.
A Konzervatóriumi Esték hangversenysorozat következő koncertjén Az ismeretlen Rossini című előadást hallgathatják meg az érdeklődők.
Az idei Föld Órája jelmondata a fenntartható fejlődés fontosságára, illetve a természeti értékeinkre és azok megóvására fekteti a hangsúlyt – „ADJ EGY ÓRÁT A FÖLDNEK!” Ennek jegyében március 23-án este sötétségbe borul a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campus udvarának egy része.
A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) az adatbázisaiban szereplő újdonságokkal szeretné megismertetni az olvasókat.
Különleges zenei csemege várja a közönséget március 21-én a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termébe. A jazz-éneklést a Zeneakadémián is tanító kiváló kortárs jazz-énekesnő, Lakatos Ágnes a Liszt-díjjal és Szabó Gábor Életműdíjjal is elismert Oláh Kálmán zongoraművésszel lép színpadra.
Tóth Péter (USA) zongoraestje.