Események Előadás, workshop, kerekasztal beszélgetés címkével
Nyelv, irodalom, identitás Atiq Rahimi Türelemkő című regénye tükrében címmel Körömi Gabriella tart előadást a Komparatisztikai Műhely programjában.
„Tour around Costa Rica” címmel Avril Sanchez, az AFS programmal Hajdúböszörményben tanuló cserediák tart angol nyelvű előadást a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar Idegen Nyelvi Csoportja által szervezett Nemzetközi Estek keretében.
A Pszichiátria Tanszék szervezésében előadást tart Luis Eduardo Luna, Ayahuasca- medicine of the rainforest címmel az Auguszta tanteremben.
A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ, valamint a Három királyfi három királylány mozgalom közös szervezésében Női szerepváltások a kamaszkortól a nagymamakorig címmel Berényi Rita családterapeuta tart előadást.
Sürgősségi ellátást igénylő emésztőrendszeri kórképek címmel Papp Mária egyetemi docens (DE ÁOK Belgyógyászati Intézet), A magasvérnyomás-betegség jelentősége címmel Páll Dénes egyetemi tanár (DE ÁOK Belgyógyászati Intézet) tart tudományos előadást.
Ebben a félévben is folytatódik a Hallgatói Karrierközpont szervezésében a „Karrierépítés a mindennapokban” című előadássorozat.
Új Főnix terv, Debrecen új innovációi, további fejlesztési elképzelései
Debreczeni Tibor és Mohai Gábor: Vonj sugaradba címmel tart előadóestet a DAB Klubban.
Trainspotting 2. címmel Juhász Béla Szilárd mentálhigiénikus, addiktológus tart előadást.
A DEENK Műszaki Könyvtára csatlakozott a Közösségek hete című országos programsorozathoz. www.kozossegekhete.hu