Események Előadás, workshop, kerekasztal beszélgetés címkével
Gelei Károly sportvezető, korábbi válogatott labdarúgókapus, FIFA Match Agent hivatalos mérkőzésügynök, marketing-szakember, sporttelevíziós szakértő, egyetemi vendégtanár tartja a Labdarúgás elmélete és gyakorlata szabadon választható kredittárgy második félévi előadássorozatának március 10-i óráját, melyen a sportmarketing szerepét és jelentőségét értékeli a sportturizmusban és a sportrendezvényeken, különös tekintettel a futballra.
A mesterséges intelligencia a mindennapokban címmel Palkovics László akadémikus, a DE Járműipari és Mesterséges Intelligencia Koordinációs Intézet professzora tart előadást a Szenior Egyetemen.
A kémia építészeti remekei, a fém-szerves vázszerkezetek és a 2025-ös kémiai Nobel-díj címmel Udvardy Antal, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék adjunktusa tart előadást az intézmény Tudományos Igazgatóságának ismeretterjesztő sorozatában.
Kozma Mihály, minden idők egyik legsikeresebb futsal szövetségi kapitánya, szerző, szakíró, a DE Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa és a Kozma Mihály Futsal Kupa fővédnöke tartja a Labdarúgás elmélete és gyakorlata szabadon választható kredittárgy második félévi előadássorozatának legközelebbi óráját, melyet A magyar futball tiszteletére – futballstílusok, futballfilozófiák címmel hirdettek meg.
Újra itt a Világjáró Klub! Idén tavasszal már az előadássorozat 58. évada kezdődik el, melynek nyitóprogramjára március 3-án kerül sor.
Február 27-én rendezik meg a Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték következő alkalmát.
A tanácskozást február 27-én és 28-án rendezik meg Debrecenben.
Szabó Magda és a római szépségápolás címmel Molnár-Tamus Viktória, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Pedagógia és Pszichológia Tanszék főiskolai docense tart előadást a KLTE Baráti Köre soron következő találkozóján.
Mitől működhet jobban a magyar agrárium, és hogyan teremthető meg az egyensúly a minőség és a hatékonyság között? A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara ad otthont február 26-án a HATÉKONYSÁG 2026 Konferencia és Kiállításnak.
Február 26-28. között 31. alkalommal rendezik meg a Debreceni Kardiológiai Napokat az egyetem Főépületében.