Események Közösségi, családbarát és szabadidős programok címkével
A DE-BTK Művészeti Központ, a Nemzeti Filmintézet és az Apolló mozi közös szervezésében ingyenes filmklub és közönségtalálkozó keretében látható november 29-én, pénteken az Apolló moziban az idei Oscar-jelölt magyar film, Koltai Lajos Semmelweis című alkotása Vecsei H. Miklóssal a címszerepben.
A Debreceni Református Egyetemi Templomban tartja ünnepi kórushangversenyét november 23-án, szombaton a 75 éves kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium Guttmann Mihály Vegyeskara, kiegészülve a Kollégiumi Kántussal.
A szemléletformálás, a környezetvédelem és a tudatosság jegyében tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Zöld Börzét a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága november 12-én, kedden 9 órától a DE Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Kar Főépületének aulájában (Böszörményi út 138.).
A reformáció emléknapja alkalmából Magyar Bori és Prieger Zsolt ad koncertet október 24-én, csütörtökön Zsoltárok könyve címmel az Egyetemi Templomban.
Folytatódik a Könnyű(?)Zenész ÉLETutak című interjúsorozat, melyben legendás magyar zenészek, előadók osztják meg élettapasztalataikat, zenei pályafutásuk és sikereik fontosabb mérföldköveit a Debreceni Egyetem hallgatóival, valamint a további érdeklődőkkel.
A Bárdos Leánykar és a Sol Oriens Kórus közös koncertjét október 13-án, vasárnap rendezik a Debreceni Református Egyetemi Templomban.
Idén először szervez Veterán traktor és mezőgazdasági expot mini kivitelben a Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája 2024.10.11-én 15 órától Hajdúböszörményben.
Első alkalommal szervez Bringás Reggelit a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara, valamint a Gazdaságtudományi Kar.
Az ősz legőrültebb futóversenyének Mád település ad otthont 2024.október 4 és 5-én.
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal Alumni Fesztivált rendez a Debreceni Egyetem. Szeptember 28-án színes programok várják az egyetem és a jogelőd intézmények egykori hallgatóit és dolgozóit a Főépületben és a különböző karok campusain.