Események Előadás, workshop, kerekasztal beszélgetés címkével
A korábbi évekhez hasonlóan idén is megrendezi október második hetében „Az olasz nyelv hete” című programsorozat az Olasz Külügyminisztérium. Az eseményhez a Debreceni Egyetem BTK Olasz Tanszéke is csatlakozik.
A Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke is bekapcsolódik az Országos Design Hét debreceni programjaiba.
„A magyar nyelv eredete” címmel Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszék vezetője, tanárképzési főigazgató tart előadást a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tehetséggondozó és pályaorientációs sorozatában.
A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ, valamint a Három királyfi három királylány mozgalom közös szervezésében „A kapcsolati függőség” címmel Varga Éva klinikai szakpszichológus tart előadást.
Anisits Ferenc magyar fejlesztőmérnök, a BMW 30 éve használt dízelmotorjának megalkotója, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi tanára az Ipar Napjai című kétnapos konferenciasorozat díszvendégeként tart előadást az egyetem Műszaki Karán.
A legfrissebb szakmai újdonságokat is megismerhetik a résztvevők a Debreceni Aneszteziológiai Napokon. A programot idén 16. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem.
Nemzetközi konferenciát tart az Ipar Napjai keretében a Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke (6th International Scientific Conference on Advances in Mechanical Engineering).
„Elméletből gyakorlat, avagy hogyan hasznosulhatnak a munkajogtudományi kutatások a munkaerőpiacon?” címmel Zaccaria Márton Leó, a Környezetjogi és Munkajogi nem önálló Tanszék adjunktusa tart előadást az egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatában.
Georgina Crespo Hall és Miguel Becerra Muñoz, Spanyolországból érkezett ERASMUS hallgatók tartanak előadást a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Nemzetközi Estek sorozatában.
Szabó Magda műveinek külföldi recepciója, fordítási kérdései. Beszélgetés a Csokonai Színház Magda Feszt programjának eseményeként a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhely programjának keretében.