Visszatértünk a győztes útra

U16-os csapatunk Kis Keve és Csubák Bence góljaival gyűjtötte be Budapesten a három pontot. 

Az utolsó három fordulóban nem tudtak nyerni Rácsai Lajos tanítványai, akik ezt a rossz sorozatot szerették volna megszakítani szombaton. Ám ahhoz, hogy visszatérjen csapatunk a győztes útra, a REAC otthonában kellett begyűjteni a három pontot. A feladatot nehezítette, hogy szakadó esőben került sor a találkozóra, a pálya talaja sem kedvezett a támadófocinak.

Fiataljaink azonban megbirkóztak a nehézségekkel, a mély talajon is domináltak, szervezetten, támadófelfogásban futballoztak. A fölény eredményességben is megmutatkozott, egy gyors kontra végén Kis Keve verte meg védőjét, majd gurította el a kimozduló kapus mellett a labdát. A folytatásban nagyobb is lehetett volna az előny, ám ahogy a korábbi meccseken, a helyzetkihasználással most is hadilábon álltak srácaink.

Fordulás után sem változott a játék képe, a Rácsai-tanítványok irányítottak, a házigazdák főleg védekeztek, egy-két kontrával próbálkoztak, ám ezeket a kísérleteket védelmünk hatástalanította. Az 56. percben Csubák Bence duplázta meg az előnyt, aki szabadrúgásból pókhálózta ki a felső sarkot. Akár le is zárhattuk volna a meccset, ám sorban kimaradtak a lehetőségek, sőt, az izgalmak a hajrára maradtak. A 85. minutumban egy szerencsés találattal szépítettek a kék-sárgák, majd közel álltak az egyenlítéshez, de Tóth Dániel a végére lehúzta a rolót, így maradt a hármas sípszó után is az 1-2 az eredményjelzőn. Csapatunk megszakítva a rossz szériát, a REAC otthonában tért vissza a győztes útra.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 10. forduló

REAC – DEAC: 1-2 (0-1)

DEAC: Lós (Tóth D. 46’) – Molnár Gergő, Puskás (Hatvani 60’), Csubák (Csalánosi 65’), Balogh (Majtényi 46’), Miskolci, Pelyvás-Ferenczik, Hajdu, Folytán (Szabó Z. 25’), Balmaz, Kis K. (Szabó Cs. 60’)

Vezetőedző: Rácsai Lajos

Gólszerzők: Kis K. 14’, Csubák 54’

Rácsai Lajos: A szakadó eső és a mély talaj megnehezítette a dolgunkat, ám jól alkalmazkodtunk a nehéz körülményekhez. Szépen játszottunk, jól használtuk a területeket, sokszor kerültünk ellenfelünk kapuja elé, de ezúttal is rosszul sáfárkodtunk helyzeteinkkel, kettőt azért értékesítettünk. A vége izgalmasan alakult, egy szerencsés góllal szépített ellenfelünk, voltak még lehetőségeik, de Tóth Dani biztosan őrizte kapunkat. Összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, gratulálok a fiúknak!

The post Visszatértünk a győztes útra appeared first on DEAC.