DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXXII. ÉVF. 28. SZÁM | 2021. JÚLIUS 22. |
HÍREK | |
Egységes onkoradiológiai ellátás
Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Klinikai Központban, amikor átadták az Onkoradiológiai Klinika új épületét. A több mint 2 milliárd forintos beruházás első üteme 2013-14-ben kezdődött, teljes befejezéséről 2018-ban döntöttek. |
|
Segítség a külhoni magyaroknak
Újabb két évre választotta első elnökhelyettesévé Jávor Andrást, a Debreceni Egyetem rektori főtanácsadóját a Magyar Rektori Konferencia Határon Túli Felsőoktatási Intézmények Bizottsága. Az egyetemi professzor célja a határon túli magyar felsőoktatás megerősítése és újabb képzések létrehozása. |
|
Új szabadalom az agráron
Az eddigieknél háromszor hatékonyabb növénybiotechnológiai eljárásra alapozott vírusmentesítést fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának és az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének kutatói. Az új vetőmagkezelési módszert a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szabadalmi oltalom alá helyezte. |
|
Hazatért a DIMAT-konferencia
A Szilárdtest Fizikai Tanszékének szervezésében tartották meg a tizenegyedik International Conference on Diffusion in Materials tanácskozást. A diffúziós fizikai konferenciát - melyen 3 kontinens 14 országából mintegy 100 kutató 72 előadással és 12 poszterrel vett részt - több mint harminc év után rendezték újra Magyarországon. |
|
Teljes értékű Campus
A tavalyi szünet után újra megnyitotta kapuit a Campus Fesztivál. A program négy napja alatt 14 színpadon, 200 előadó lép fel a Nagyerdőn. Az idei fesztiválon is külön helyszínen mutatkozik be az egyetem. Az intézmény a kezdetektől fogva szorosan kötődik a fesztiválhoz - hangsúlyozta a szerdai hivatalos megnyitón Bács Zoltán kancellár. |
PROGRAMAJÁNLÓ |
Programok az Egyetem TérenÖsszesen 33 különböző program várja az érdeklődőket az egy év kihagyás után sorra kerülő debreceni Campus Fesztivál Egyetem Tér fesztiválhelyszínen július 21. és 25. között. A Debreceni Egyetem standjai idén a Nagyerdei Stadion VIP-parkolójánál lesznek, ahol az intézmény szinte valamennyi kara, valamint a DEMEK, a DEAC, a MÜZLI és a DE Mádi Bor Akadémiája is képviselteti magát. Bővebb információ. |
Innovációról kötetlenül Palkovics LászlóvalAz innováció, a kutatás elősegítése és a Debreceni Egyetem közeljövőben várható fejlesztése kerül szóba azon a pódiumbeszélgetésen, amelynek a Campus Fesztivál Egyetem Tér rendezvényhelyszíne ad otthont július 23-án, pénteken, 17 órától. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Ascsillán Endre, a General Electric Magyarország alelnöke, a Mérnöki és Üzletfejlesztési Innovációs Intézet (MÜZLI) vezetője, mesteroktatója, valamint Szilvássy Zoltán rektor és Bács Zoltán kancellár vesz részt a MÜZLI MestertUDás egyeteme programjához tartozó beszélgetésen, melyet Becsky-Nagy Patrícia, a DE Gazdaságtudományi Kar Pénzügyi Tanszékének vezetője moderál. Bővebb információ. |
Szenior Egyetem: a mozgás az agynak is gyógyszerA rendszeres testmozgás, fizikai aktivitás nemcsak az izmok erősítésére szolgál, hanem az agyat is karban lehet vele tartani. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetője a Szenior Egyetem előadásán mutatta be a fizikai aktivitás idegrendszerre gyakorolt hatásait. A Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programjának új előadása a Debreceni Egyetem YouTube-oldalán elérhető videóban. |
Kiállítás a DE Népegészségügyi KamaragalériábanErdeiné Törőcsik Katalin festő és népi iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar és a Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében. A kiállítás július 23-ig látogatható a DE NK Kassai úti Campusán (Debrecen, Kassai út 26.) A virtuális galériaséta elérhető a Közművelődési Titkárság facebook oldalán. |
FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK |
Változás a sürgősségi ellátásbanIsmét területi elv szerint végeznek sürgősségi betegellátást a Kenézy Gyula Campuson és a Nagyerdei Campuson, ugyanis július 7-én megszűnt az elkülönített légúti sürgősségi ellátás a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. A változtatást a koronavírusos betegek számának csökkenése tette lehetővé. A korábban légúti sürgősségi betegellátást végző Kenézy Gyula Campus Sürgősségi Betegellátó Osztálya visszatért a teljeskörű ellátásra. A DE KK Sürgősségi Klinika is teljeskörű betegellátást végez, amelybe beletartozik a légúti betegek diagnosztikája és kezelése is. A koronavírus fertőzésben szenvedő betegek kiszűrésére azonban továbbra is megmarad a pre-triázs, mindkét sürgősségi betegfelvételi osztályon. A koronavírus-fertőzésre gyanús, vagy igazoltan pozitív betegek vizsgálata és első ellátása a DE KK Infektológiai Klinika ambulanciáján történik. Bővebb információ. |
Látogatás szigorú szabályokkalA Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is feloldották a látogatási tilalmat május 24-től. A látogatók azonban csak szigorú szabályok betartásával léphetnek be az egészségügyi intézménybe. A koronavírus-fertőzés miatt kezelt betegek továbbra sem látogathatók. Bővebb információ. |
Tájékoztató jogszabályváltozásrólA Debreceni Egyetem Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központja tájékoztatja a tartós betegséggel és megváltozott munkaképességgel élő egyetemi polgárokat a 2021. május 6-án megjelent jogszabályváltozásokról. A törvény új rendelkezései 2021. július 1-én léptek hatályba. Az érintettek az 500 ezer forintos kompenzáció, vagy állapotvizsgálat alapján az ellátás újraszámítása között választhatnak. Bővebb információ. |
Felhívás tudományos kiadványok megjelentetésének támogatásáraAz MTA Debreceni Területi Bizottsága (DAB) lehetőséget kíván teremteni a régióban elért legújabb és legérdekesebb tudományos munkák megjelentetésére. Olyan új eredmények bemutatását várják, amelyek jelentőségüknél fogva számot tarthatnak a tudományos közösség tágabb körének érdeklődésére. A szervezőbizottság a társadalom-, az élettelen- és az élőtudományok területéről maximálisan 200.000 Ft támogatást tud nyújtani egy-egy kiadvány (könyv vagy tanulmány) megjelentetésének támogatására. A pályázatokat 2021. augusztus 12-ig lehet beküldeni elektronikus formában a titkarsag.dab@tab.mta.hu címre. Bővebb információ. |
RÓLUNK ÍRTÁK |
Járműlabor, oltóanyaggyár, kapszulázó üzem: piacvezéreltként működhet a Debreceni Egyetem (Dehir.hu)Megtartotta első ülését az egyetem fenntartásáért és működéséért felelős Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma, elkészült az új innovációs központ és minden eddiginél sikeresebb évet zárt a DEAC. A nyár közepén is akad hírértékű bejelentés a Debreceni Egyetemen, ráadásul a Covid árnyékában eléggé rendhagyó évet zárt az intézmény. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja beszélt mindezekről a Debrecen Televízió Köz-ügy című műsorában. Részletek. |
Kásler: Egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki Magyarországon (Hirado.hu)Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki – jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden a Debreceni Egyetemen (DE), amikor átadták az onkoradiológiai klinika új épületét. Kásler Miklós a magyarországi onkológiai ellátás történetének felidézése után azt mondta, mára kialakult a nemzetközileg legmagasabb szinten akkreditált országos intézet, létrejött négy regionális centrum, amelynek része a Debreceni Egyetem, és a salgótarjáni centrum fejlesztésének befejezésével minden megyében működik megyei onkológiai centrum. Ezzel kiépült a teljes hazai hálózat – tette hozzá. Részletek. |
Piacvezető konzervipari vállalat a gyakorlati képzésben (Mezohir.hu)A Debreceni Egyetem (DE) elhívatott abban, hogy kutatás-fejlesztési feladatait vállalati együttműködések keretében valósítsa meg – jelentette ki Harsányi Endre agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettes. Ennek szellemében stratégiai megállapodást kötött az egyetem a PARMEN Konzervipari Zrt.-vel, valamint a Farmgép Fejlesztő és Gépgyártó Kft.-vel. Az együttműködés révén tovább bővült a gyakorlati képzőhelyek száma. A Parmen Zrt. és a Farmgép Kft. az aláírt megállapodás szerint a DE gyakorlati oktatásában is szerepet vállal, továbbá pályázatok területén is együttműködnek a felek. Részletek. |
Vírusmentes palánták a laborból – magyar szabadalom eredménye (Agroinform.hu)Az eddigieknél háromszor hatékonyabb vírusmentesítési eljárást fejlesztettek ki a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központjának és az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének kutatói. Az új vetőmagkezelési módszert a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szabadalmi oltalom alá helyezte – olvasható a Debreceni Egyetem által közzétett beszámolóban. Részletek. |
Rangos honismereti elismerést kapott a Debreceni Egyetem tanára (Haon.hu)A Honismereti Szövetség legmagasabb kitüntetését, a Bél Mátyás – Notitia Hungariae Emlékplakettet vehette át több évtizedes munkája elismeréseként Papp Klára, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének egyetemi tanára. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 28. szám | 2021. július 22.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda. |