DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXXII. ÉVF. 19 SZÁM | 2021. MÁJUS 20. |
HÍREK | |
Hosszabb lesz a tanév az egyetemen A DE hat kara kérte az idei tanév meghosszabbítását, amely így akár augusztus végéig is tarthat. Az orvos- és egészségtudományi, a műszaki és természettudományos képzési területeken éltek a lehetőséggel. A következő hónapokban a DE több mint 26 ezer 800 hallgatója tesz vizsgát többségében személyes jelenlét mellett. | |
Kazah delegáció az egyetemen Az egyetem és a kazahsztáni felsőoktatási intézmények közötti oktatási és kutatási együttműködésekről egyeztetett Kazahsztán magyarországi nagykövete és kísérete egyetemi vezetőkkel. Szó volt a kapcsolatok bővítéséről a gyógyszeripar és turizmus területén, és a jelenleg a DE-n tanuló 123 kazah diák számának növeléséről. | |
Startol a légijárművek specializáció A Műszaki Kar járműmérnöki alapszakán belül szeptemberben induló légijárművek specializáció gyakorlati oktatását segíti az egyetem és a AEROPLEX Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ megállapodása. A cél: a duális képzés kiépítése és a hazai repülőgépipar szakemberek utánpótlása a légijármű karbantartás területén. | |
Kukorica, a nemzet aranya Megjelent Nagy János "Kukorica, a nemzet aranya" című könyve. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar egyetemi tanárának kötete több mint 40 év kutatásait öleli fel. A hiánypótló és nemzetközi viszonylatban is egyedülálló könyv 18 fejezetben, 516 oldalon mutatja be a precíziós kukoricatermesztést. | |
Szenior Egyetem: a véráramlás titkai Már megtekinthető az egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programjának legújabb előadása. Németh Norbert egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese „A Vér tudja ő útjait...” címmel a véráramlástan rejtelmeiről tartott előadása, a YouTube-on látható. |
PROGRAMAJÁNLÓ |
Posztgraduális továbbképző tanfolyam az ÁOK-on„A hemosztázis rendellenességeinek laboratóriumi diagnosztikája” címmel rendez online posztgraduális továbbképző tanfolyamot május 17-21. között a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A pontszerző tanfolyamon hematológia- klinikai biokémikus- laboratóriumi hematológiai és immunológiai- orvosi laboratóriumi diagnosztika rezidensek, szakorvosjelöltek, laboratóriumi analitikusok, asszisztensek vesznek részt. Bővebb információ. |
Debreceni Egyetem Professzori Klub„Séta a reformkori Debrecenben” címmel Papp József Kós Károly-, Csokonai-és Podmaniczky-díjas helytörténeti kutató tart előadást május 20-án, csütörtökön 17 órától a Professzori Klub következő rendezvényén. A program online, élőben megtekinthető és utólag is visszanézhető a a Professzori Klub YouTube-oldalán. Bővebb információ. |
Nemzetközi konferencia a szociális munkárólA Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Tudományos Bizottságának Szociális Munka Albizottsága a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karával és a Magyarországi Szociális Szakemberek Képzéséért Egyesülettel közösen Kutatás - képzés - praxis a szociális munkában címmel nemzetközi tudományos konferenciát rendez 2021. május 27-én. Bővebb információ. |
Doktoravató ünnepségA Debreceni Egyetem 2021. június 5-én, szombaton 11 órai kezdettel rendezi Doktoravató ünnepségét az egyetem Főépületének Díszudvarán. A program zártkörű, az intézmény a nyilvánosságot online biztosítja. Az érdeklődők a https://youtu.be/CVsGtmS-p3s linkre kattintva követhetik élőben az eseményt. |
Oklevélátadó ünnepségA Debreceni Egyetem 2021. június 5-én, szombaton 15 órai kezdettel Oklevélátadó ünnepséget rendez az egyetem Főépületének Díszudvarán, ahol habilitált doktori okleveleket, Professor emeritus címeket és egyetemi kitüntetéseket adnak át. A program zártkörű, az intézmény a nyilvánosságot online biztosítja. Az érdeklődők a https://youtu.be/bc0ZD23nbdg linkre kattintva követhetik élőben az eseményt. |
Gasztro-est a Mádi Bor Akadémián„Delírium” elnevezéssel gasztro-sorozatot indít a Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémia. Első alkalommal 2021. június 10-én, csütörtökön 18 órától a MÁD HILL séfje és egyben borásza, Hullár Lajos várja az ínyenceket a DE Böszörményi úti campus Agrár VIP termében (Debrecen, Böszörményi út 138). Jelentkezni kedvezményes áron június 7-ig lehet a madiborakademia@unideb.hu email címen. Bővebb információ. |
DE Népegészségügyi KamaragalériaSzabó Roland festőművész alkotásaiból nyílt online tárlat „Arccal a Napnak” címmel a Népegészségügyi Galériában a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében. A kiállításról készült virtuális séta és a megnyitóbeszéd május 31-ig megtekinthető a Facebookon. |
KÉPGALÉRIÁK | |
Kazahsztáni delegáció tett látogatást az egyetemen | Nagy János professzor Kukorica - a nemzet aranya című könyvének bemutatója |
FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK |
Tájékoztató jogszabályváltozásrólA Debreceni Egyetem Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központja tájékoztatja a tartós betegséggel és megváltozott munkaképességgel élő egyetemi polgárokat a 2021. május 6-án megjelent jogszabályváltozásokról. A törvény új rendelkezései 2021. július 1-én lépnek hatályba. Az érintettek az 500 ezer forintos kompenzáció, vagy állapotvizsgálat alapján az ellátás újraszámítása között választhatnak. Bővebb információ. |
Ösztöndíjprogram felhívás„Maradj Hajdú-Biharban” elnevezéssel ösztöndíjprogramot hirdet a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat azzal a céllal, hogy elősegítse a fiatalok helyben maradását, ösztönözve ezzel arra, hogy végzettségük megszerzése után tudásukat lakóhelyükön és a megyében kamatoztassák. A támogatásban a közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytató magyar állampolgár részesülhet. A jelentkezési határidő 2021. június 4. Bővebb információ. |
Konferencia felhívásA Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottság Műszaki Szakbizottsága és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara „Műszaki Tudomány az Észak-kelet Magyarországi Régióban 2021” címmel szervez online tudományos konferenciát 2021. június 24-én. A rendezvényre 2021. május 31-ig lehet jelentkezni az absztrakt feltöltésével. Bővebb információ. |
Felhívás tudományos kiadványok megjelentetésének támogatásáraAz MTA Debreceni Területi Bizottsága (DAB) lehetőséget kíván teremteni a régióban elért legújabb és legérdekesebb tudományos munkák megjelentetésére. Olyan új eredmények bemutatását várják, amelyek jelentőségüknél fogva számot tarthatnak a tudományos közösség tágabb körének érdeklődésére. A szervezőbizottság a társadalom-, az élettelen- és az élőtudományok területéről maximálisan 200.000 Ft támogatást tud nyújtani egy-egy kiadvány (könyv vagy tanulmány) megjelentetésének támogatására. A pályázatokat 2021. augusztus 12-ig lehet beküldeni elektronikus formában a titkarsag.dab@tab.mta.hu címre. Bővebb információ. |
Felhívás alumni rendezvény szervezéséreA Debreceni Egyetem Fejlesztéséért Alapítvány pályázatot hirdet Alumni találkozó, konferencia, egyéb rendezvény szervezésére, amely 2021. június 15. és 2022. június 14. között kerül megrendezésre. A pályázaton indulhat a Debreceni Egyetem bármely kara, intézete, szervezeti egysége vagy karai, intézetei közösen, valamint a Debreceni Egyetem jogelőd intézményeiben végzett öregdiákokat összefogó szervezet, alapítvány. A pályázatokat elektronikus úton az alumni.unideb.hu/hu/DEFA-palyazat felületen keresztül a DE Alumni Közösség honlapján lehet benyújtani 2021. május 31., hétfő 12 óráig. A pályázattal kapcsolatos további információ az alumni@unideb.hu email címen és az 52/512-900/58124, 58127 telefonszámon kérhető. Bővebb információ. |
2021 L’ORÉAL-UNESCO Magyar Ösztöndíj a Nőkért és a TudományértA L’ORÉAL Magyarország és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság - a Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-Európai Térség Fejlesztéséért, a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével idén már tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát azzal a céllal, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő, és a gyakorlatban alkalmazható tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kifejezetten a kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken. A pályázatokat elektronikusan kell benyújtani 2021. május 23-ig. Bővebb információ. |
Felmérés a Liszt Társaság Debreceni Tagozatának megalakulásárólKérdőívet készített a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának dékánhelyettese annak érdekében, hogy felmérjék a Liszt Társaság Debreceni Tagozatának megalakulása iránti igényeket. A Pless Attila által elindított kezdeményezéshez egy rövid, öt kérdésből álló kérdéssor kitöltésével csatlakozhatnak a zeneszerető egyetemi polgárok. A Liszt Ferenc nevét viselő társaság több, még a nagy zeneszerző és zongoraművész életében formálódó törekvés után, 1893-ban alakult független, önálló, magyar kultúra-ápoló civil egyesületként. Budapesti központján kívül jelenleg is működnek tagozatai Pécsett, Sopronban, Szegeden, Szekszárdon és Kőszegen. A társaság célja, hogy széles körben megismertesse, ápolja és terjessze Liszt Ferenc zenéjét, művészetét, életművét, különleges személyiségét. Bővebb információ. |
Digitális másolatok a DEENK-tőlA szakdolgozatok készítése és a tudományos munka folytatása érdekében újra elérhető szolgáltatásként digitális másolatokat készít cikkekről és könyvfejezetekről az egyetem polgárainak kérésére a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára (DEENK). A digitális másolat az info@lib.unideb.hu email címen kérhető. Bővebb információ. |
Pszichoterápia onlineA Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Rehabilitációs Pszichoterápiás Osztálya koronavírus-járvány idején a pszichoterápiás gyógyító tevékenységét online formában folytatja. Ennek keretében szakemberek nyújtanak segítséget szorongással, hangulati zavarral, életvezetési, kapcsolati problémákkal, koronavírus-járvány okozta pszichés nehézségekkel küzdők számára. Az online csoportterápiákon alapuló kognitív szemléletű gyógyítást online egyéni betegvezetés fogja össze. A legalább négy hét kezeléshez csatlakozni motivációs első interjú alapján lehet. Időpontot a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ambulanciáján lehet kérni a +36 52 411 600/55214 telefonszámon. Bővebb információ. |
Mentálhigiénés szolgáltatás – onlineA Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Központja a járvány miatt kialakult helyzetben is biztosítja az egyetem dolgozói számára az ingyenesen igénybe vehető, mentálhigiénés konzultációs szolgáltatást családi, párkapcsolati nehézségek, konfliktusos élethelyzetek, vagy az új helyzethez való alkalmazkodási nehézséggel kapcsolatban. A DEMEK munkatársai szeretnének segítséget nyújtani a nehézségek leküzdésében online (Skype, Zoom, Webex) igénybe vehető mentálhigiénés konzultációs lehetőség biztosításával. Jelentkezés és időpontkérés emailben: demek2@unideb.hu, telefon: 30-436-4790. Bővebb információ. |
SPORT |
KézilabdaA hajrájához érkezett a kézilabda NB I/B, a DEAC csapata már csak két mérkőzést játszik, ám mind a kettő rendkívül nagy jelentőséggel bír, ugyanis az osztályozót el kell kerülni. Annyira sűrű a mezőny, hogy hozzánk hasonlóan legalább még hét gárda küzd a biztos bennmaradást jelentő helyekért. Így van ezzel a Békési FC is, amelynek otthonába látogat együttesünk. Nagy csata várható a két pontért az Ózdon, szombaton 18 órakor rendezendő találkozón. |
FloorballA szezon utolsó mérkőzésére készülnek a Debreceni Egyetem floorballosai, akik szombaton 16 órakor hazai pályán, a Kecskeméti János Sportcsarnokban fogadják a Komárom együttesét. |
RÓLUNK ÍRTÁK |
Száz nap múlva kezdődik a debreceni oltóanyaggyár létesítése (Magyarhirlap.hu)Száz nap múlva leteszik a nemzeti oltóanyaggyár alapkövét Debrecenben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján. György László kijelentette, a Debreceni Egyetemen és környezetében rendelkezésre áll a szükséges tudás ahhoz, hogy a gyár 2022 végétől biztosítsa az önellátást a járványokkal és a fertőző betegségekkel szemben védő oltóanyagból a magyarok, illetve a Kárpát-medence számára. Részletek. |
Áttörés jön az ivermectin Covid-ellenes használatában (index.hu)A parazitafertőzés elleni indikációjú ivermectint magyar kórházakban tesztelik, a cél, hogy be lehessen vetni a SARS-CoV-2-es koronavírus ellen. A kutatás a Korányi és a Dél-Pesti Centrumkórházban, illetve a Debreceni Egyetemen kezdődött. A teljes projektet a Debreceni Egyetem kezeli. Részletek. |
Hosszabb lesz a tanév a Debreceni Egyetemen (Magyarnemzet.hu)A Debreceni Egyetem hat kara kérte a 2020/21-es tanév meghosszabbítását. Leginkább az orvos- és egészségtudományi, a műszaki és természettudományos képzési területeken éltek ezzel a lehetőséggel. A vizsgaidőszakot és a gyakorlatok teljesítését szinte mindenhol személyes jelenlét mellett tervezik. A kormány határozata alapján a felsőoktatási intézmények igény szerint meghosszabbíthatták az aktuális tanévet, ami így tovább tarthat az előre meghatározott tíz hónapnál. Részletek. |
Légijármű-karbantartási ismereteket tanulhatnak a járműmérnök hallgatók a Debreceni Egyetemen (Airportal.hu)A légijárművek karbantartáshoz szükséges gyakorlati ismereteket tanulhatnak szeptembertől a Debreceni Egyetem (DE) műszaki kara járműmérnök alapszakos hallgatói, miután erről együttműködési megállapodást kötött az intézmény az Aeroplex közép-európai légijármű műszaki központtal. Részletek. |
Oktatási együttműködésről egyeztettek a Debreceni Egyetemen (haon.hu)A Debreceni Egyetem és kazahsztáni felsőoktatási intézmények közötti oktatási és kutatási együttműködésekről, valamint a Debreceni Egyetemen tanuló kazah hallgatók létszámának növeléséről egyeztetett Kazahsztán magyarországi nagykövete és kísérete egyetemi vezetőkkel csütörtökön az intézményben. Abdrasov Zsanibek nagykövetet, Myrzakhanov Yedil elsőtitkárt és Abpassov Kuanysh másodtitkárt Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese és Kiszil Okszána koordinációs és stratégiai igazgató fogadta. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 19. szám | 2021. május 20.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda. |