Járműmérnök-hallgatóknak tartott képzést a BMW

Befejeződött a Debreceni Egyetem Műszaki Kar járműmérnöki alapképzés járműgyártás szakirányos hallgatók első csoportjának oktatása a BMW Group Gyár Debrecen Képzési Központjában. A résztvevők egyebek mellett a tervezéssel, a forgácsolással, a lemezmegmunkálással, illetve a részegységek szét- és összeszerelésével ismerkedtek meg.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kar (DE MK) járműmérnöki BSc képzés 33 hallgatója 4 héten át a járműgyártás II tárgy keretében, összesen 16 órányi gyakorlati oktatáson vett részt a BMW nemrég elkészült debreceni Képzési Központjában.

- A német autógyár oktatási programjának megfelelően a hallgatók fémipari gyakorlatot, valamint gépjárműismeretet tanultak. Egyebek mellett az elektronikával, a 3D nyomtatással, illetve az automatikával ismerkedtek – mondta a hirek.unideb.hu kérdésére Bodzás Sándor, a DE MK Gépészmérnöki Tanszék tanszékvezető-helyettese.

Hozzátette: számos változtatást hajtottak végre a járműmérnöki képzésen annak érdekében, hogy meg tudjanak felelni a cégek igényeinek.


- Nagyobb hangsúlyt fektetünk például az ipari gyártósori szimulációk, a 3D CAD tervezés, illetve a 3D nyomtatási technológiák bemutatására. A járműmérnök hallgatóknak a korábbinál több órájuk van a Járműgyártás Laborban, ahol az autóiparban is alkalmazott gépeket a gyakorlatban is programozzák – ismertette a részleteket Erdei Timotei István, a DE MK Járműmérnöki Tanszék tanársegédje.

Kifejtette: a Járműmérnöki Tanszék oktatói is folyamatosan bővítik tudásukat, további tanúsítványok megszerzésével és céges továbbképzéseken való részvétellel. A Műszaki Kar tapasztalatai szerint amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a DE MK járműmérnöki képzése iránt.

 
Sajtóközpont – OCs