Sajtófigyelő

Alacsony hőmérsékleten sikerült nanométeres fémrétegeket speciális ötvözetté alakítaniuk a Debrec
A Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiuma 2009-ben indította el nyári tudományos táborát a
Idén is kerékpáros felvonulással indult a Virágkarnevál.
Tizenhat virágkocsi, köztük egy óriás virágtigris vonul majd végig augusztus 20-án az idei, sorre
Mint ahogy az A-csoportos csapatok nagy része, a héten a DEAC is megkezdte a felkészülést az előt
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese és Fekete Péter kultúrá
A mezőgazdaságnak szánt szolgáltatások és eszközök színe-java látható a Farmer Expo Nemzetközi Me
A DEAC nyilvánosságra hozta, milyen szerelésben lépnek jégre az Erste Ligában.
A Debreceni Egyetem tanévnyitó stadionshowja, a YoUDay lesz a központi témája az intézmény idei v