Sajtófigyelő

Egyebek mellett nanorészecskék formulálásával, illetve biokozmetikumok készítésével is foglalkozt
A Debreceni Egyetem hallgatója, Paál Zoltán nyerte az I.
A Debreceni Egyetem átvállalja a 3×3-as Egyetemi Kosárlabda Európa-bajnokságra benevezett két ukr
Hartyánszky István, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, h
Forisek Péter tanárképzési főigazgató azt hangsúlyozta, hogy az intézmény támogatja és kifejezi a
Amint arról beszámoltunk, idén sem szakadt meg a DEAC női futsalosainak dominanciája.
Mindazzal, amit itt tesznek, próbálnak méltó környezetet adni a nehéz helyzetben lévőknek” – mond
A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Krompecher István, illetve Went István Emlékérem
Noha nemrég attól volt hangos a világsajtó, hogy Marozsán Fábián legyőzte Carlos Alcarazt, s enne
A Debreceni Egyetem Hortobágy Néptáncegyüttese (Hortobágy NTE) két műsorral készült a június 3-i