A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán október 1-én kezdte meg működését az E
Sajtófigyelő
„Mesés kertek, titokzatos éjszakák” címmel ad hangversenyt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának egyik kutatócsoportja olyan molekulát alkotott,
Újabb nemzetközi éremmel gazdagodott a DEAC vívója, aki a kardcsapat tagjaként lett harmadik a vi
Közel nyolcvan kiállító, kis-, közép- és nagyvállalatok képviselői, állásközvetítők, karriertanác
A magyar női futsalválogatottra szerdától újabb összetartás vár.
„A Debreceni Egyetem, Kassai úti épületében található szuperszámítógép lelkét négy partíció adja:
Az emberi méhlepényekből származó makrofágokkal kapcsolatos kutatás eredményeit ismertette az egy
Két mérkőzésen keresztül is meg volt az összhang versenyzőinknél, így a nap végén aranyérmet ünne
A hazai botanikus szakma mintegy 20 éves adósságát tudta törleszteni a Debreceni Egyetem azzal az