Sajtófigyelő

Az eső ellenére sokan nosztalgiáztak együtt a Debreceni Egyetem egykori hallgatói közül.
A HUN-REN-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport és a Debreceni Egyetem szakemberei azt vizs
A régi Kölcseyt, az Újvigadót, az Alföldi nyomdát és számos egyetemi épületet is ő tervezett.
Hogyan kapcsolódik a spiritualizmus, az ökológia vagy éppen az ökocídium a joghoz – egyebek melle
A zöldtrágyázásban alkalmazott növények agronómiai jellemzőiről beszélt a Debreceni Egyetem Agrár
Egyszersmind hangsúlyozta: örül, hogy Debrecenbe is el tudták hozni a programot, egyrészt mert a
Ismét várja a tudomány után érdeklődőket a Kutatók Éjszakája.
A Debreceni Egyetem alakulata jobb helyzetkihasználással még simább győzelmet is arathatott volna
A szociális robotok olyan akusztikai jelkészlettel is felruházhatók, amely beszéd nélkül is haték
Különleges kiállítás nyílik szeptember 26-án, csütörtökön a MODEM-ben, melyen a Debreceni Egyetem