Próbajátékos is részt vett az első tréningen

Mándi Norbert abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata az élboly tagja lesz a következő idényben.

A DEAC kézilabdázói hétfőn megkezdték a felkészülést az új szezonra. Az első edzésen az összes nyáron igazolt játékos (Hermann Ákos, Kurucz Máté, Tusjak Márton, Radvánszki Zsolt, Kovács Bence) megjelent, mellettük Csabai Gergely személyében egy próbajátékos is igyekszik bizonyítani a szakmai stábnak az elkövetkező napokban. A keret nem lehetett teljes, ugyanis Kiss Axel betegséggel bajlódik, míg Kathi Péter a súlyos sérülése után (ősszel szakadt el a keresztszalagja) a rehabilitációját végzi. Hegedűs Patrik sem tud még teljes értékű munkát végezni, mivel neki télen elszakadt az Achilles-ína, ennek ellenére ellátogatott a tréningre.

Elég mozgalmasan alakult eddig a nyaram, ettől függetlenül vártam már, hogy belevágjunk a munkába – kezdte a beszélgetést Mándi Norbert. – Nyolc hétig tart az alapozás, próbáljuk ezt az időszakot minél jobban kihasználni. Napi két edzés vár a srácokra, délelőttönként az erőnlétfejlesztésre összpontosítunk, délutánonként pedig labdás foglalkozások jönnek. Különböző csapatépítő programokat is tervezünk, mivel az a cél, hogy a srácok minél inkább összekovácsolódjanak. Biztos vagyok abban, hogy a régi és az új játékosok között napról napra egyre jobb lesz az összhang. Próbáljuk az érkezők beilleszkedését megkönnyíteni, de az első tapasztalatok alapján nem hiszem, hogy ez bárkinek is gondot okozna. Csabai Gergely a héten próbajátékon szerepel nálunk. Róla azt érdemes tudni, hogy 25 éves beálló, és az előző pár évben a Benelux államok gárdáit felvonultató bajnokság élvonalában játszott. Korábban Magyarországon Nyíregyházán és Ózdon is kézilabdázott – mutatott rá a vezetőedző.

Trénerünk elmondta, ha minden a tervek szerint alakul, hat edzőmeccsen gyakorolhatják a különböző taktikai elemeket. Először augusztus 6-án a Cegléd érkezik Debrecenbe, aztán többek között a Mezőkövesd, a Szigetszentmiklós és a Szeged is ellenfél lesz.

Együttesünk idén a 10. helyen végzett az NB I/B-ben. Mándi Norbert abban bízik, hogy tanítványai jövőre előre tudnak majd lépni.

Az első hat között akarunk zárni, az erősítéseket figyelembe véve ezt reális célnak tartom. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy viszonylag nagy volt a játékosmozgás, így a csapatépítés minden bizonnyal időigényes folyamat lesz – zárta mondandóját a mester.

Fotók: Derencsényi István

The post Próbajátékos is részt vett az első tréningen appeared first on DEAC.