DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL - XXII. ÉVF. 9. SZÁM | 2021. MÁRCIUS 11.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XXII. ÉVF. 9. SZÁM | 2021. MÁRCIUS 11.


HÍREK

A 200 legjobb között a DE

A 195. helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem a Times Higher Education feltörekvő gazdaságok több mint 600 felsőoktatási intézményét vizsgáló rangsorán. Az egyetem az egyike annak a tíz intézménynek, amely egy év alatt két kategóriával feljebb tudott lépni. A DE több mint ötven helyet javított a tavalyi pozíciójához képest, legtöbbet az oktatási eredményei fejlődtek.

Saját utas agrárképzés

Kiemelt fontosságú, stratégiai ágazat hazánkban a mezőgazdaság. Az agrárium támogatása érdekében az egyetem Szenátusa decemberi ülésén létrehozta az agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettesi pozíciót. A tisztséget Harsányi Endre egyetemi docens tölti be, aki egyben az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság főigazgatója is.

Változás a Klinikai Központ COVID-ellátásában

A koronavírus-fertőzésben szenvedő betegek növekvő száma miatt megnyitották a Járványügyi Ellátó Központ újabb épületét a Klinikai Központ Nagyerdei campusán. A járóbetegeket arra kérik, hogy a fertőzésre utaló tüneteikkel továbbra is a Kenézy Gyula Campus Sürgősségi Osztályát keressék fel.

Korlátozások a mindennapokban

A járványhelyzet miatt több egyetemi szolgáltatás megváltozott üzemmódban működik. Az egyetemi könyvtár online „látogatható”, és a kollégiumokban is csak kevés egyetemista maradhatott. A hallgatói ügyintézés kizárólag online történik. Az egyetemi éttermek azonban a járványügyi szabályok betartása mellett tovább üzemelnek.

Mobilitás a járvány idején

Meghirdették a 2021-2022-es tanévre vonatkozó Erasmus+ program pályázatait. Az Európai Unió tagállamai mellett összesen 33 országban tanulhatnak, illetve szerezhetnek szakmai tapasztalatot a hallgatók a járványügyi helyzetben is a mobilitás révén. A részképzésre 2021. március 30-ig, míg a szakmai gyakorlatra folyamatosan lehet jelentkezni.


PROGRAMAJÁNLÓ

XXVI. Debreceni Kardiológiai Napok

Idén online rendezi meg március 11-13. között szakmai továbbképző konferenciáját a Debreceni Egyetem. Bővebb információ és részletes program.

Ötórai tea a Professzori Klubban

Ernyey Béla színművész, íróval találkozhatnak az érdeklődők március 11-én, csütörtökön 17 órától a Debreceni Egyetem Professzori Klub soron következő, online rendezvényén. A művésszel Mohos Nagy Éva, Szűcs Gabriella, Szekanecz Zoltán, valamint Duffek Mihály és Páles Zsolt, a klub társelnökei beszélgetnek. A program élőben megtekinthető a https://youtu.be/LK0KdJWgmGc linken.

Agykutatás hete 2021

A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete is csatlakozott az „Agykutatás hete 2021” országos programsorozathoz. Március 16-21-e között az online eseményen előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket rendeznek, és az érdeklődők megismerkedhetnek az agykutató laborok munkájával is. Bővebb információ és program.

Konzervatóriumi Esték

„A virágnak megtiltani nem lehet…” címmel Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertjét hallhatják online a zenebarátok március 18-án, csütörtökön 19 órai kezdettel a Konzervatóriumi Esték keretében. Bővebb információ és a koncert elérhetősége.

VI. Nemzetközi Interdiszciplináris Konferencia

Idén online rendezi angol és magyar nyelvű Nemzetközi Interdiszciplináris Konferenciáját március 19-én, pénteken az MTA Debreceni Akadémiai Bizottsága a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) közreműködésével. Bővebb információ.

Kiállítás az Elméleti Galériában

„Álmok és áramlások” címmel Böszörményi Kovács Zsolt alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében. A tárlat március 12-ig látogatható az Elméleti Galériában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). A kiállításról készült virtuális séta és a megnyitóbeszéd megtekinthető a Közművelődési Titkárság Facebook-oldalán.

Kiállítás az Élettudományi Galériában

Matti Armas Korpela festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében. A tárlat március 12-ig látogatható az Élettudományi Galériában (Debrecen, Egyetem tér 1.). A kiállítás megnyitása és a virtuális galériaséta elérhető a Közművelődési Titkárság Facebook-oldalán.


 

FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány pályázata

Alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos kutatók, szakírók tevékenységének támogatására a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma. A nettó 200.000 forint értékű alkotói ösztöndíjat a művészeti, tudományos élet bármely területén alkotó és Debrecenben élő, vagy tevékenységében a városhoz kötődő művészek, művészetkritikusok, valamint tudományos kutatók, szakírók, illetve művészeti és kulturális, hagyományőrző csoportok, együttesek kaphatják. A pályázat beérkezésének határideje: 2021. március 25. Bővebb információ.

Felhívás Debrecen Kultúrájáért Díjra

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma idén is várja a javaslatokat a „Debrecen Kultúrájáért Díj” odaítélésére. Az elismerés egyéni teljesítményért, a társadalom- és természettudományok, a kulturális élet, az irodalom, a művészetek (a zene, a tánc, a színház, a képző- és iparművészet, az építőművészet, a film- és fotóművészet) terén művészi színvonalú alkotó tevékenységért, a közművelődés területén éveken keresztül maradandó értéket teremtő kimagasló munkáért, valamint átfogó életmű elismeréseként adományozható. A beérkezés határideje: 2021. március 25. Bővebb információ.

Sportösztöndíj-pályázat

Idén is kiírta sportösztöndíj-pályázatát a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése. A 2020/2021-es tanévben tíz fiatal nyerhet támogatást, akik felsőoktatási intézményben tanulnak és mind a sportban, mind a tanulmányi eredményeikben kiemelkedően teljesítenek. A pályázatok benyújtási határideje: 2021. március 16. A pályázati kiírás és a kapcsolódó adatlap.

Konferencia felhívás – DE GYGYK

„A hidegháború és a szocializmus gyermekkori emlékeinek nyomában” címmel rendez nemzetközi tudományos konferenciát angol és magyar nyelven 2021. október 20-21-én, öt helyszínen a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara. A konferenciáról további részletek olvashatók a https://events.tuni.fi/recollectreconnect2021/hajduboszormeny-hub/ linken, ahol az egyes helyszínek felhívásai is megtalálhatók. A jelentkezők az absztraktokat 2021. május 1-ig tölthetik fel a https://www.lyyti.fi/reg/recollectreconnect2021_cfp oldalra.

Ujvári János diplomadíj-pályázat

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2020/2021. tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, amelyen öt kategóriában, kategóriánként három díjat nyerhetnek el a hallgatók 250, 200 és 150 ezer forint összegben. A jelentkezés határideje 2021. március 30., a pályázati anyagok leadásának határideje pedig 2021. július 30. Bővebb információ.

Pszichoterápia online

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Rehabilitációs Pszichoterápiás Osztálya koronavírus-járvány idején a pszichoterápiás gyógyító tevékenységét online formában folytatja. Ennek keretében szakemberek nyújtanak segítséget szorongással, hangulati zavarral, életvezetési, kapcsolati problémákkal, koronavírus-járvány okozta pszichés nehézségekkel küzdők számára. Az online csoportterápiákon alapuló kognitív szemléletű gyógyítást online egyéni betegvezetés fogja össze. A legalább négy hét kezeléshez csatlakozni motivációs első interjú alapján lehet. Időpontot a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika ambulanciáján lehet kérni a +36 52 411 600/55214 telefonszámon. Bővebb információ.

Mentálhigiénés szolgáltatás – online

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés Központja a járvány miatt kialakult helyzetben is biztosítja az egyetem dolgozói számára az ingyenesen igénybe vehető, mentálhigiénés konzultációs szolgáltatást családi, párkapcsolati nehézségek, konfliktusos élethelyzetek, vagy az új helyzethez való alkalmazkodási nehézséggel kapcsolatban. A DEMEK munkatársai szeretnének segítséget nyújtani a nehézségek leküzdésében online (Skype, Zoom, Webex) igénybe vehető mentálhigiénés konzultációs lehetőség biztosításával. Jelentkezés és időpontkérés emailben: demek2@unideb.hu, telefon: 30-436-4790. Bővebb információ.


KÉPGALÉRIÁK

Hasznos segítség a Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának

Szájmaszkokat adományozott a Kínai Diákszövetség a DE több egységének


SPORT

Kosárlabda

A parádés formában lévő kosárlabdacsapatunk pénteken 17 órakor Kaposváron vendégszerepel az NB I/A-s bajnokság következő fordulójában. A DEAC veretlensége már nyolc mérkőzés óta tart, ennek köszönhetően a harmadik helyen áll a tabellán.

Labdarúgás

A szintén kiesés ellen menekülő Szeged együttesét fogadja a Debreceni Egyetem labdarúgócsapata a DEAC sportcampusán. A legutóbbi hazai mérkőzésen a mieink bravúros döntetlent értek el a feljutásra esélyes Gyirmót ellen, utána azonban az alsóházhoz tartozó Kazincbarcika otthonában rendkívül gyenge játékkal 3-1-es vereséget szenvedtek. A vasárnap 14:30-kor kezdődő bajnokin lehet javítani, bár az NB II-ben maradás esélye minimálisra csökkent.

Kézilabda

Szombaton 16 órakor a Mizse csapatát látják vendégül a DEAC kézilabdázói az NB I/B-ben. A két együttest mindössze egy pont választja el egymástól, így hazai győzelem esetén a hajdúságiak megelőznék riválisukat.

Röplabda

Az utolsó helyen végzett az Extraliga alapszakaszában a Debreceni Egyetem röplabdacsapata, amely így a kvalifikációs körben folytatja a küzdelmeket. A cél, hogy jövőre is a legmagasabb osztályban szerepeljen az együttes. A bennmaradásért zajló rájátszás első megmérettetése szerdán 20 órától lesz a DESOK-ban, ahol a KISTEXT együttesét fogadjuk.


RÓLUNK ÍRTÁK

Friss nemzetközi egyetemi rangsor: itt van az összes magyar eredmény (Eduline.hu)

A napokban hozták nyilvánosságra a brit Quacquarelli Symonds (QS) képzésterületi listáit, amelyekre több magyar egyetem is felkerült. A magyar felsőoktatási intézmények közül összesítettben a legjobb helyezést a Szegedi Tudományegyetem érte el (501-510.), a második a Debreceni Egyetem lett (521-530.), a harmadik helyen pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem áll (601-650.). Az összesített helyezések mellett a felmérés összeállítói 5 tudományterületet és 51 szakterületet vizsgáltak meg, 1453 felsőoktatási intézményt rangsoroltak - bölcsésztudományi, mérnöki, orvostudományi, természettudományi és gazdasági részrangsor is van. Részletek.

A Debreceni Egyetem piacképesebbé teszi agrárképzését (Dehir.hu)

A Debreceni Egyetem saját utat választott az agrárképzésben, olyat, amely illeszkedik a több mint 150 éves debreceni hagyományokhoz, megfelel a kor kihívásainak, reagál a piaci igényekre – jelentette ki az intézmény megbízott agrárinnovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese. Harsányi Endre elmondta: az oktatásban egyre nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjanak az informatikai és műszaki ismeretek. Ma a hatékony agrárszektor elképzelhetetlen a precíziós gazdálkodás és a megújuló energiaforrások felhasználása nélkül. Részletek.

Műszeradomány az orvosképzéshez (Demedia.hu)

Szikéket, ollókat és csipeszeket tartalmaz az a több mint 4 millió forint értékű adomány, amelyet a Medicor Kéziműszer Zrt. ajánlott fel a Debreceni Egyetem orvosképzéséhez. Az eszközöket az Általános Orvostudományi Kar és a Fogorvostudományi Kar elsőéves hallgatói használják majd a gyakorlati óráikon. Részletek.

Együttműködik a KórházSuli és a debreceni gyermekgyógyászati klinika (Hirtv.hu)

A Debreceni Egyetem (DE) gyermekgyógyászati klinikáján működő bázisintézménye fejlesztésére törekszik a KórházSuli (KS) Alapítvány - közölte a szervezet az MTI-vel. Az együttműködés célja egy olyan jól működő rendszer kiépítése, amely egyaránt segíti a tartósan beteg, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek gyógyászati és oktatási rehabilitációját. A közlemény szerint a 2014-ben létrejött alapítvány Budapesten kezdte meg tevékenységét, 2020 ősze óta működik Debrecenben, a gyermekgyógyászati klinikán is. Részletek.

Könnyűzenei képzés a Debreceni Egyetemen (magyarnemzet.hu)

Teret hódított a könnyűzene a Debreceni Egyetemen. 2018-ban a zeneművészeti karon megalakult a könnyűzenei képzési központ. Január 1-jétől pedig – kikerülve a kari keretek közül – önállóan működik tovább, mint a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete, amely rektori irányítás alá tartozó egység lett. Februárig lehetett jelentkezni az ének, dob, basszusgitár, gitár és billentyűs tanszakokra. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XXII. évf. 9 szám | 2021. március 11.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelõs kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.