DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XIX. ÉVF. 36. SZÁM | 2018. SZEPTEMBER 27.

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XIX. ÉVF. 36. SZÁM | 2018. SZEPTEMBER 27.


HÍREK

yoUDay - az összetartozás napja

Soha nem voltak még annyian a Nagyerdei Stadionban, mint a yoUDay-en. Több mint 22 ezren élvezték az ámulatba ejtő műsort a DE tanévnyitó stadionshow-ján. Az egyetemi összetartozást szimbolizáló páratlan esemény nemcsak nézőcsúcsot döntött, látványban, hangulatban és élményben is felülmúlta a korábbi két rendezvényt.

Az orvosképzés Debrecen szimbóluma

A "Centenarium Medicinae" című gálesttel megkezdődött az a többhetes programsorozat, amellyel a debreceni orvosképzés 100. évfordulóját ünnepli az Általános Orvostudományi Kar. A Csokonai Nemzeti Színházban rendezett ünnepségen emlékéremmel tüntették ki az egyetem öt emblematikus orvosprofesszorát.

TTK: népszerűek a duális szakok

Egyre többen jelentkeznek, egyre magasabb pontszámmal, és egyre több jelentkezőnek van nyelvvizsgája - rendkívül közkedveltek a Természettudományi és Technológiai Kar duális képzései. Az intézmény és a képzésben résztvevő cégek vezetői, valamint a hallgatók tanévindító találkozón egyeztettek hétfőn.

Kutatók Éjszakája 2018

Három városban, 15 helyszínen, csaknem 120 különleges programmal várja az érdeklődőket szeptember 28-án, a Kutatók Éjszakáján az egyetem. Az intézmény 12. alkalommal csatlakozik a kezdeményezéshez. A rendezvényen érdekes előadásokkal, kísérletekkel és programokkal hozzák közelebb a nagyközönséghez a különböző tudományterületeket.

Kiváló sportolóinkat díjazták

A 2017/18-as tanévben rendezett hazai és nemzetközi sporteseményeken kiemelkedő sportteljesítményt nyújtó hallgatókat a yoUDay keretében rendezett ünnepségen köszöntötték a Nagyerdei Stadionban. A "Debreceni Egyetem Kiváló Sportolója" címet 13 sportágban 20 hallgató vehette át. Az elismerést 2006-ban alapította az intézmény.


PROGRAMAJÁNLÓ

Nemzetközi konferencia

Épületgépészeti és épületenergetikai területen dolgozó közép-európai egyetemi oktatók, kutatók számára rendez nemzetközi tanácskozást a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szeptember 27-28-án a kar földszinti előadótermében (Debrecen, Ótemető u. 2-4.).

XXI. MRAE Kongresszus

Közös szakmai tanácskozást rendez a Debreceni Egyetem Orvosi Képalkotó Intézete, a Magyar Radiográfusok Egyesülete és a Nagyerdei Képalkotásért Alapítvány szeptember 27-29-én a HUNGUEST HOTEL Béke szállóban (Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 10.).

Hankiss Emléknap

Konferenciával, kiállítással tiszteleg Hankiss János emléke, munkássága előtt születésének 125. évfordulója alkalmából a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára, valamint a Bölcsészettudományi Kar szeptember 28-án, pénteken 10 órai kezdettel a Főépület 3. emelet, Hankiss János teremben. Az emlékkiállítás 12:15-kor nyílik a DEENK előterében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Anyahajó Klub

A terhesség alatt, csecsemő- és kisgyermekkorban gyakran felmerülő fül-orr-gégészeti kérdésekről, problémákról lehet beszélgetni Tóth Tibor fül-orr-gégész szakorvossal a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szervezésében szeptember 29-én, szombaton 10 órától a DEMEK-ben (Debrecen Poroszlay út 97.). A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni szeptember 28-án, pénteken 12 óráig a demek@unideb.hu email címen lehet.

Kiállítás az Élettudományi Galériában

B. Nagy Gabriella, Pelei Katalin és Gárdonyi Sándor grafikusok alkotásaiból nyílik kiállítás a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében szeptember 29-én, szombaton 15 órakor az Élettudományi Galériában (Debrecen, Egyetem tér 1.). Megnyitja Szénási Miklós író, újságíró. Közreműködik Hernyák Marcell jazz zongorista. A kiállítás megtekinthető október 19-ig.

Kiállítás az Elméleti Galériában

"Fény felé" címmel Rácz Imre festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság, Kulturális és Szervezési Iroda rendezésében szeptember 30-án, vasárnap 11 órakor az Elméleti Galériában (Debrecen, Nagyerdei krt. 98.). Megnyitja Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense, író, költő. Közreműködik az Arco Nobile vonósnégyes. A kiállítás megtekinthető október 19-ig.

Párkapcsolati szabadegyetem

"Párválasztás - pályaválasztás" címmel Engler Ágnes egyetemi adjunktus tart előadást a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőség Központ, valamint a Három királyfi három királylány mozgalom közös szervezésében október 1-én, hétfőn 16 órai kezdettel a Főépület XV. termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Nyílt tréning a DESzínházban

A színjátszáshoz kedvet érzők számára tart nyílt tréninget az egyetem színjátszó társulata október 2-án, kedden 18 órától a DESZ-teremben (Debrecen, Egyetem tér 1. Főépület, alagsor 31. terem).

Előadás a Stúdió 111-ben

Az Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvpedagógiai Munkacsoportjának meghívására Kiss Tamás (Xi'an Jiaotong-Liverpool University, China) tart előadást "Creativity at the edge of chaos: what it means for language teaching" címmel október 3-án, szerdán 16 órától a Debreceni Egyetem Főépület, Stúdió 111-ben (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Mentálhigiénés Filmklub

A "Patch Adams" című filmdrámát/tragikomédiát (1998) láthatja a közönség a Mentálhigiénés Filmklubban a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ szervezésében október 3-án, szerdán 17:30-tól a Főépület, Aud. Max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.). A vetítés után beszélgetés a filmről Berényi András pszichológus, családterapeutával.

Történészkonferencia

"A magyar arisztokrácia társadalmi-közéleti kapcsolatai és szerepvállalása" címmel rendez történészkonferenciát október 4-én és 5-én a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, a DAB Történelmi Munkabizottsága, a DAB Társadalomtudományi és Történelmi Szakbizottsága, valamint a BTK Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatócsoportja az egyetem Főépületében (Debrecen, Egyetem tér 1.). A programok helyszíne csütörtökön délelőtt a Karácsony Sándor terem, délután és pénteken a 3. emelet XII. terem.

Szeminárium

"Történelmi emlékhelyek és természetvédelem - kunhalmok szerepe a szárazgyepi fajok megőrzésében" címmel Deák Balázs (Ökológiai Tanszék, Debreceni Egyetem) tart szemináriumot október 4-én, csütörtökön 12 órától az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék és az MTA DAB Evolúcióbiológiai Munkabizottság szervezésében a Debreceni Egyetem Élettudományi Központ F201 előadójában (Debrecen, Egyetem tér 1.).


FELHÍVÁSOK

 

Szünetel a szolgáltatás

 

A Szülészeti Klinikán lévő hálózati csomópont karbantartása miatt szeptember 30-án, vasárnap várhatóan 12-13 óra között szünetel az internet-szolgáltatás a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, az Onkológiai Klinika (szülészeti részleg), a Fül- Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika, a Fogorvostudományi Kar, a Művese Állomás, a Nukleáris Medicina Intézet, a Scanomed Kft., az Egyetemi Gyógyszertár, a Kórházhigiénés Osztály, a Terhespatológia, a Tüdőgyógyászati Klinika és a Pszichiátriai Klinika épületeiben.

 

KLTE Baráti Kör bálja

 

Tagjait, pártolóit, az egyetem valamennyi polgárát várja hagyományos báljára a KLTE Baráti Köre október 13-án, szombaton 19 órakor az Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán. Bővebb információ, jegyigénylés (szeptember 28-ig): http://kltebaratikore.unideb.hu/bal2018.htm


KÉPGALÉRIÁK

yoUDay - tanévnyitó show a Nagyerdei Stadionban

Tudományos tanácskozás a 60 éves debreceni nukleáris medicináról

"Innováció és nemzetköziesedés" élelmiszeripari tanácskozás

Információs nap a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ külföldi partnereinek


 

SPORT

Kosárlabda

Pénteken 18 órától hazai környezetben vág neki a 2018-2019-es szezonnak a DEAC NB I/A. csoportos férfi kosárlabdacsapata. A nyitófordulóban a vendég a Körmend, a helyszín pedig az Oláh Gábor utcai sportcsarnok.

Jégkorong

A sokak által a bajnoki cím egyik esélyesének tartott UTE látogat péntek este a Debreceni Jégcsarnokba. Az Erste Liga találkozó 20 órakor kezdődik. A DEAC jégkorongcsapata vasárnap is jégre lép, mégpedig másodszor is a Ferencváros otthonában vizitál. Az a találkozó 18 órakor kezdődik a Pesterzsébeti Jégcsarnokban.

Futsal

Egyetemi futsalrangadót rendeznek hétfő este a fővárosban. A DEAC a BME, vagyis a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttesével csap össze az élvonalban 20:30-tól a Gabányi László Sportcsarnokban.

A lányok is nekivágnak hétvégén a pontvadászatnak. Üveges Kata csapata vasárnap 17 órától a Nyírségi NSC-nél vendégeskedik Újfehértón, az NB II. keleti csoportjában.

Floorball

Péntek este 20:45-től újabb rangadót rendeznek Debrecenben, a floorball Salming OB /I-ben. A DEAC vendége az SZPK-DESEF Komárom gárdája lesz az Agrár sportcsarnokában.

Kézilabda

Kecskeméten lépnek pályára a DEAC kézilabdázói a NB I/B. keleti csoportjának harmadik körében. Bíróék péntek este 19 órakor kezdenek a KTE otthonában.

Labdarúgás

Nagy falat vár hétvégén a DEAC NB III-as labdarúgócsapatára. Az egyetemisták vasárnap 15:30-tól a bajnoki címre hajtó, listavezető Jászberényt fogadják a Dóczy utcai egyetemi sportközpontban.

A megyei I. osztályban a DEAC II. szombaton 15 órakor Berettyóújfaluban lép pályára, míg a DASE vasárnap 15 órától a Hajdúsámsont látja vendégül a Böszörményi úti campus sportpályáján.

Röplabda

Első bajnokiját játssza az új NB II-es bajnokságban a DEAC női röplabdacsapata. A lányok hazai pályán kezdenek, szombaton 15 órakor az MSC-MSI együttesét fogadják a DESOK-ban. Másnap ugyanott, szintén 15 órától Magyar Kupa meccs vár a csapatra a Közgáz SC ellen.

Bérletvásár

Továbbra is megválthatók az éves bérletek a szezon futsal, jégkorong és kosárlabda mérkőzéseire. A leendő bérleteseket a DEAC Dóczy utcai irodájában és a Debreceni Jégcsarnokban várják.


RÓLUNK ÍRTÁK

Az Egyetem Napja: nézőcsúcsot hozott a yoUDay - fotókkal (Debrecen TV)

Több mint 22 ezren ünnepelték együtt a régió tudásközpontját. A yoUDay-t már harmadik alkalommal rendezte meg a felsőoktatási intézmény. Részletek.

Százéves a debreceni orvosképzés (Hajdú-bihari Napló)

Többhetes programsorozattal ünnepli a debreceni orvosképzés 100. évfordulóját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara. A centenárium jegyében gálaestet, medikus hetet, tudományos előadásokat és könyvbemutatót is tartanak. Részletek.

Mátyás király szellemiségét idézik Debrecenben (Civishir.hu)

A Debreceni Egyetemen rendezett, Hunyadi Mátyás és kora címet viselő tanácskozás több tudományterületet érintő megközelítéssel idézi fel a reneszánsz király korát, személyiségét, hatását kortársaira, valamint megítélését a mai magyar tudományos életben. Részletek.

Kezdődik a Szenior Egyetem új kurzusa (Dehir.hu)

Innovatív gyógyászati eljárások, magyar ültetvényesek Indonéziában, időskori tanulás - ismét a legfrissebb tudományos eredményekkel gazdagodhatnak azok, akik részt vesznek a Debreceni Egyetem ingyenes kurzusán. Részletek.

Miből készülnek ételeink? (Agronaplo.hu)

Új élelmiszerekről és komponensekről, valamint innovatív technológiákról tanácskoznak az Európai Unió táplálkozástudományi szakemberei a Debreceni Egyetemen. A 3. Food Structure Design Konferencián tradicionális helyi termékeket is bemutatnak a külföldi kutatóknak. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XIX. évf. 36. szám | 2018. SZEPTEMBER 27.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadásán A fekete rigó alkalmazkodása a városi környezethez címmel Pallás Noémi előadását hallgathatják meg.

Hétköznapi hidraulika címmel a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnök BSc szakos hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás a DEENK Műszaki Könyvtárában.

A Nagylátószögben sorozat keretében az Isten veled Görgei című filmet tekinthetik meg az Egyetemi Templomban.