DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL XIX. ÉVF. 6. SZÁM | 2018. FEBRUÁR 22.

 

DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉL

XIX. ÉVF. 6. SZÁM | 2018. FEBRUÁR 22.

 

HÍREK

Erősödő dél-afrikai kapcsolat

A Debreceni Egyetem képzési kínálatával, a Stipendium Hungaricum nyújtotta ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedett és az itt tanuló diákokkal is találkozott csütörtökön a Pumla Nene, a Dél-Afrikai Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének első titkára vezette delegáció. A Debreceni Egyetemen az idei tanévben 109 ország több mint ötezer diákja tanul.

Legendás szívsebészt köszöntöttek

Az ország egyik legkorszerűbb, a hazai szívgyógyászat élvonalába tartozó szívsebészeti központját Péterffy Árpád professzor hozta létre Debrecenben. Tevékenységét több mint 20 díjjal ismerték el. A 80 éves szívsebész tiszteletére tartottak ünnepséget február 15-én a Debreceni Egyetemen.

Kitárul a világ!

"Mobility Breakfast"-tel várták kedden a mobilitási lehetőségek iránt érdeklődő hallgatókat a Debreceni Egyetem Főépületében. Az Erasmus+ és a Campus Mundi-programmal a világon bárhová el lehet jutni az egyetemi évek alatt tanulmányútra vagy szakmai gyakorlatra. A következő három hétben a Böszörményi úti és Kassai úti campusán is hasonló akcióval várják a hallgatókat.

Honnan jövünk? Kik vagyunk?

Genetikusok és bölcsészek közreműködésével tartottak teltházas konferenciát a honfoglaló k származásáról a DAB Székházban február 15-én. Az országosan egyedülálló szimpóziumot a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi, valamint Humángenetikai és Reumatológiai Tanszéke szervezte.

EUG: Debrecen és Miskolc közösen

Egyetemi kontinensviadalra pályázik a Debreceni és a Miskolci Egyetem. Az Európai Egyetemi Játékok (EUG) rendezését a kormányzat is támogatja. A bírák a napokban a helyszíneket is felkeresték. A 6. EUG megrendezésére Lengyelország is pályázik Lodz városával. Arról, hogy ki kapja meg a rendezési jogot 2018. április közepén döntenek Madridban.

 


PROGRAMAJÁNLÓ

Hang-játék-zene

"Csak tiszta forrásból" címmel népzenei gyűjtések bemutatásával folytatódik a Zeneművészeti Kar ismeretterjesztő hangversenysorozata február 23 -án, pénteken 13:30-tól és 14:45-től, majd február 28 -án, szerdán 13.30-tól a Debreceni Egyetem Főépületének Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

Szenior Egyetem

"A reformáció hatása az európai hé tköznapokra (16 – 18. század)" címmel Pósán László, a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének docense tart előadást a Szenior Egyetemen. A program február 23 -án, pénteken 16 órakor kezdődik az Élettudományi K özpont F015-F016-os termében (Debrecen, Egyetem tér 1.).

A Pszichológia Napja 2018

Az MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport és a Magyar Pszichológiai Társaság Pszichológia, Pedagógia, Technológia Konferenciát rendez február 26 -án, hé tfőn 9:15-től a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.).

Universitas-Debrecen hangversenysorozat

A Sonus ütőhangszeres együttes hangversenyét hallhatjá k az érdeklődő k február 26-án, hétfőn 19 órától a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Liszt termében (Debrecen, Nagyerdei körút 82.). Művészeti vezető: Szabó István

DEViK-februári klubtalálkozó

"Robotok a konyhában" címmel Prokisch József élelmiszer-fejlesztő, vegyész, egyetemi docens, cégvezető tart előadást. Merre tart a jövő? Hova fejlődik a világ? Tényleg robotok fognak főzni akár a mi konyhánkban is? Prokisch József a DEViK - Üzleti Innovációs Klub februári klubtalálkozóján olyan témákat is érint, hogyan néz ki az élelmiszer-előállítás evolúciója, és a múlt fejlődési állomásai után mire számíthatunk a jövőben. Továbbá olyan k érdésekre keresi a választ, hogy hogyan kellene változnia a fogyasztó k tudatosságának, és hogy tényleg jobb főztje lesz-e a robotnak, mint a Nagyinak? Az előadás február 27 -én, kedden 18 órakor kezdődik a Böszörményi úti campuson, a Kazánházban (Debrecen, Böszörményi út 138.).

XXIII. Kardiológiai Napok Továbbképző Konferencia

Idén is megrendezi szakmai továbbképző konferenciáját a Debreceni Egyetem. A Kardiológiai Napok február 28-tól március 3-ig tart. Az előzetes program helyszíne február 28 -án az Auguszta előadó (Debrecen, Móricz Zs. krt. 22.), a konferencia helyszíne március 1-3. között a Kölcsey Kongresszusi Központ (Debrecen, Hunyadi u. 1 -3.)

Párkapcsolati szabadegyetem

"Kivel vagyok, miért vagyok, mit akarok? - avagy a párkapcsolat szakaszai" címmel Berényi András pszichológus, családterapeuta tart előadást február 21-én, szerdán 16 órától a Debreceni Egyetem Főépület, Aud.max-ban (Debrecen, Egyetem tér 1.).

TDK konferencia

Tudományos Diákköri Konferenciát rendez az Általános Orvostudományi Kar, a Fogorvostudományi Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, a Népegészségügyi Kar és az Egészségügyi Kar február 21-23. között. Az orvos- és egészségtudományi képzésben résztvevő magyar és külföldi hallgatók négy helyszínen, 24 tagozatban, 299 előadással számolnak be kutatómunkájuk eredményeiről a Debreceni Egyetemen.

Komparatisztikai Műhely

A fekete női test ábrázolásának problémái a freak show-tól Beyoncé-ig címmel Lénárt-Muszka Zsuzsanna tart előadást a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhely programjának keretében február 28-án, szerdán 14 órától a Debreceni Egyetem Főépületében, a III. emeleti 303-as teremben. (Debrecen, Egyetem tér 1.) Moderátor: Bódi Katalin

Képzőművészeti kiállítás

"A fény felé" címmel Rácz Imre festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a DAB Klubban február 28-án, szerdán 17 órakor a DAB Székházban (Debrecen, Thomas Mann u. 49.). A tárlatot Cs . Tóth János művészeti író nyitja meg, közreműködik Lak Sándor zongoraművész. A tárlat február 28-tól március 20-ig tekinthető meg.

Iain Lindsay nagykövet előadása

Az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete tart előadást a Brexitről és a jövőbeni bilaterális kapcsolatokról március 1-jén, csütörtökön 16:30-tól a Böszörményi úti campus A épületének tanácstermében. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScj2NIgJJIJNv3QllXn6GGkm0qGMDRpEry1NGys--sjIMFedA/viewform


FELHÍVÁSOK

Látogatási tilalom

Az influenzaszerű megbetegedések növekvő száma miatt látogatási tilalmat rendeltek el a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban, valamint a Klinikai Központ egyes területein. A visszavonásig érvényes intézkedés érinti a Klinikai Központ transzplantációs, onkohaematológiai, szülészeti és intenzív osztályait, valamint a Gyermekgyógyászati Klinikát. Az intézmény vezetése a hozzátartozók türelmét és megértését kéri.

Gyászistentisztelet

Ujváry Zoltán professor emeritus emlékére gyászistentiszteletet tart a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara február 23-án, pénteken 14 órai kezdettel az egyetemi Református Templomban (Debrecen, Egyetem tér 2.). Igét hirdet Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, emlékbeszédet mond Bartha Elek néprajzkutató, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese. Az emlékezés méltó megszervezéséhez a rendezők kérik, hogy részvételi szándékukat a neprajzeszter@gmail.com email címen, vagy a Debreceni Egyetem BTK Néprajzi Tanszék Facebook-oldalán jelezzék.

Az NKFI Alap új innovációs pályázatai

Az utóbbi két évhez hasonlóan idén is jelentős forrásra, 30 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból. Két további konstrukció a kutatói-ipari együttműködést ösztönzi összesen 31 milliárd forintos keretösszeggel, hogy a piacon hasznosuló innovatív termékekben, technológiákban öltsenek testet a kutatóhelyeken elért eredmények, többek között a mesterséges intelligenciához, a fehérjekutatáshoz és a tiszta ivóvízhez kapcsolódó területeken. Bővebb információ.

Családi Jégkarnevál 2018

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ illetve a Lelkierő Egyesület Családi Jégkarnevált szervez a Debreceni Jégcsarnokban 2018. március 4-én, vasárnap fél 9-től fél 1-ig a Debreceni Egyetem dolgozóinak. A programon való részvétel feltétele a regisztráció, ezért a szervezők azt kérik, hogy a jelentkezők a saját nevük mellett családtagjaik nevét, gyermekek esetén életkorát is tüntessék fel! Az ingyenes korcsolyázás mellett korcsolyabérlésre is lesz lehetőség, 500 Ft/ korcsolya áron. A rendezvény ideje alatt a jégpályán büfé üzemel. Jelentkezési határidő: 2018. március 2., péntek 8 óra. Regisztráció az alábbi linken: https://portal.unideb.hu/hu/webform/jelentkezés-családi-jégkarneválra

Energiatakarékossági 0%-os hitelprogram

Kedvező feltételekkel és egyszerűen igényelhető az a 0%-os hitelprogram, melyet a Debreceni Egyetem dolgozói is kérhetnek minimum 10%-os saját forrással, többek között fűtési rendszerek korszerűsítésére, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint megújuló energiaforrások, vagyis napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk, vagy korszerű faelgázosító berendezések beépítésére. A visszatérítendő hitelösszeg minimuma 500.000 forint, maximuma magánszemélyek esetén 10 millió forint. A hitel futamideje maximum 20 év lehet. Bővebb információ.


KÉPGALÉRIÁK

Szakmai tanácskozás az allergológiai és autoimmun betegségekben új terápiáiról

Pódiumbeszélgetés Bálint Péterrel a Magyar Széppróza Napja alkalmából

Mobility breakfast - reggelivel várták a mobilitási programok iránt érdeklődőket

In memoriam Fenyves Loránd - Rőmer Ádám és Miki Takahashi hangversenye


SPORT

Futsal

Rangadót játszik hétfő este a DEAC futsalcsapata az Aramis ellen. Az együttes 18.40-től lép pályára a közvetlen rivális otthonában, az élvonal 16. fordulójában.

Floorball

Több mint egy hónap után láthatjuk ismét hazai pályán a DEAC OB II-es floorballcsapatát. A fiúk a Phoenix Titans együttesét fogadják szombaton 17 órától az Agráron.

Kézilabda

Megyei rangadóra készülnek a férfi kézilabdázók. Az NB I/B. meglepetéscsapata, a DEAC vasárnap este 18 órakor fogadja a Balmazújvárost.

Röplabda

Idegenben próbál javítani eddigi mérlegén a DEAC férfi röplabdacsapata. Fodor Antal legénysége a Kecskemét vendége lesz vasárnap 17 órától.

Kosárlabda

Az ELTE Fortis csapatával találkoznak a DEAC DSI kosaras lányai szombaton. A meccs 16 órakor kezdődik a Kossuth Gimnázium tornatermében.


RÓLUNK ÍRTÁK

80-ból 45 évet a szívsebészetnek szentelt (Medicalonline.hu)

Az ország egyik legkorszerűbb, a hazai szívgyógyászat élvonalába tartozó szívsebészeti központját Péterffy Árpád professzor hozta létre Debrecenben. A 80 éves szívsebész tiszteletére tartottak ünnepséget február 15-én a Debreceni Egyetemen. Részletek.

Dietetikus segítségével akár el is hagyhatja gyógyszereit (Kossuth Rádió)

Az élet egyre több területén van szükség az étkezéssel foglalkozó szakemberek tanácsaira, és ha Nyugat-Európára tekintünk, akkor robbanásszerű fejlődés látható ezen a területen. A Kossuth Rádió műsorában elhangzott, hogy hiányszakmának számít a dietetikus, és a megkérdezett diákok, akik Debrecenben kezdték meg szeptemberben a dietetikusi képzést, elmondták, először magukon, aztán másokon segítenének. Részletek.

Okosak, életrevalóak és egyre többen vannak: beköltöztek Debrecenbe a dolmányos varjak (Hajdú-bihari Napló)

Dolmányos varjak fészekfelmérését fogják végezni önkéntesek március-áprilisban Debrecenben. Erre öt év kihagyás után kerül sor; a madarászok azt szeretnék tudni, hogy az eltelt idő alatt történt változások (építkezések, fakivágás, szeszélyes időjárás) hogyan hatottak e faj városi állományára. Részletek.

Külföldi hallgatóinak kedveskedett az egyetem - ínycsiklandó fotók (Hajdupress.hu)

Idén is megrendezte a külföldi hallgatók hagyományos nyitóestjét a Debreceni Egyetem. A soron következő szemeszterben is számos külföldi fiatal tanul Debrecenben a különböző csereprogramoknak köszönhetően. A főépületben tartott hagyományos félévnyitó fogadóvacsorán a magyar kultúrához kerülhettek kicsit közelebb a nemzetközi hallgatók. Részletek.

"Az Aranycsapat a nemzeti történelem része" (Hirado.hu)

Az Aranycsapat nem csupán a magyar sporttörténet része, hanem "a magyar nemzet történetének ügye" - jelentette ki Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület vezetője kedden sajtótájékoztatón a debreceni Nagyerdei Stadionban. Részletek.


A Debreceni Egyetem Hírlevele XIX. évf. 6. szám | 2018. FEBRUÁR 22.

A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: DE Rektori-Kancellári Kabinet Sajtóiroda.

 

Események

A Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék szemináriumsorozatának következő előadásán A fekete rigó alkalmazkodása a városi környezethez címmel Pallás Noémi előadását hallgathatják meg.

Hétköznapi hidraulika címmel a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnök BSc szakos hallgatóinak munkáiból nyílik kiállítás a DEENK Műszaki Könyvtárában.

A Nagylátószögben sorozat keretében az Isten veled Görgei című filmet tekinthetik meg az Egyetemi Templomban.