A DEAC tizenegy játékossal (A csoportban 4 fővel, B csoportban 7 fővel) képviselte az egyetemi klub színeit az első alkalommal kiírt Dede Ernő sakkemlékversenyen, amit Hajdúszoboszlón rendeztek.
Az A csoportban Mester Gyula, klubunk szakmai vezetője, edzője mintaszerű játékkal, 5 győzelemmel kezdett a tornán, majd 2 döntetlennel biztosította az első helyet az 55 fős mezőnyben. Parádés teljesítményével ismét meghaladta a 2300-as értékszámot, és a tavalyi sikeres év után (Karnevál Kupa, Tiszavasvári Open megnyerése) idén egy tornagyőzelemmel bizonyította, hogy nem kopik a tudása.
A B csoportban Mester Gyula tanítványa, Rádai Balázs még jobban szerepelt, ugyanis 6 győzelmet aratott és mindössze egy fél pontot hullajtott el, így nyerte meg a versenyt a 104 fős mezőnyben.
Dicséretes még Vass Boglárka szereplése, aki a 11. lett 5 ponttal, ezzel a legjobb női címet is megszerezte. Petneházi Péter az előkelő 24. helyet érte el.
The post Mester és tanítványa is megnyerte csoportját a sakktornán appeared first on DEAC.