Még várat magára az első győzelem

Az első 60 percben a Pécs volt fölényben, az utolsó félórában U19-es csapatunk, ám a háromgólos hátrányból csak egyet sikerült lefaragni.

Hosszú utazás várt Kertész Tamás tanítványaira, ugyanis hétvégén a Baranya vármegyei fővárosba látogattak, hogy szombaton összemérjék erejüket a PMFC alakulatával. Fiataljaink a ZTE elleni döntetlen után bizakodva várták a párharcot, legalább egy pontot szerettek volna elhozni Pécsről.

Lendületesen kezdtünk, partiban voltunk ellenfelünkkel, többször is lejutottunk a kapujukig, be is vettük, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. A házigazdák viszont a 15. percben érvényes gólt szereztek, így hátrányba kerültünk. Ez megtörte lendületünket, sok volt a hiba, a pontatlanság a játékunkban, kissé enerváltan futballoztunk. A 36. minutumban a piros-feketék ismét megzörgették a hálónkat és megnyugtató előnyből várhatták a folytatást.

Szünet után is a Pécs dominált, többször is veszélybe került a kapunk, ám egészen a 63. percig megúsztuk újabb gól nélkül, ekkor viszont háromra nőtt a különbség. Minden mindegy alapon kitámadtunk, próbáltunk visszajönni a meccsbe, sikerült is szépíteni, miután Nagy Attila a 79. minutumban értékesített egy büntetőt. Felpörgettük játékunkat, átvettük az irányítást, nyomás alá helyeztük ellenfelünket, 10 perc alatt több helyzetünk volt, mint addig. De kimaradtak a ziccerek, még három méterről sem tudtunk az üres kapuba találni, így pont nélkül tértünk haza a baranyai fővárosból.

MLSZ Országos U19 Alap 3. forduló

PMFC – DEAC: 3-1 (2-0)

DEAC: Osztotics (Sávolt 65’) – Oláh, Grecskó, Molnár L. (Juscsák 65’), Balogh, Pásztor, Pirka, Nagy A., Bartók (Boros 46’), Papp G. (Szilágyi 46’), Juhász (Szuháj 46’)

Vezetőedző: Kertész Tamás

Gólszerző: Nagy A. 79’

Kertész Tamás: Jól kezdtük a mérkőzést, be is találtunk, ám les miatt érvénytelenítették a gólt, válaszul pedig ellenfelünk bevette a kapunkat. Ez meg is fogott minket, a Pécs fölénk kerekedett, mi folyamatosan úton voltunk, párharcokat veszítettünk, rossz döntéseket hoztunk. Ebben a periódusban kapura teljesen veszélytelenek voltunk. Háromgólos hátránynál kezdünk el igazán focizni, sikerült is szépítenünk. Ez lendületet adott nekünk, fölénybe kerültünk, sorra dolgoztuk a helyzeteket, legalább négy ziccerünk volt, de nem tudtuk már csökkenteni a különbséget. Ha pontosabbak vagyunk, legalább döntetlenre hozhattuk volna a meccset. Az első 60 perc alapján megérdemelten nyert a Pécs, ám ha az utolsó félórában tudunk jól focizni, az első hatvanban miért nem?

The post Még várat magára az első győzelem appeared first on DEAC.