A veretlen Újpestet látjuk vendégül

Kovács Ádám abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata fegyelmezett játékkal meg tudja szakítani a fővárosiak parádés sorozatát.

Nincs megállás a férfi futsal NB I-ben, hiszen hétfőn már a hatodik forduló jön. A DEAC ezúttal hazai környezetben lép pályára, Tihanyi Csaba legénysége az Újpestet fogadja, a meccs 18 órakor kezdődik a DESOK-ban. Öt kört követően csupán az újpestiek mondhatják el magukról, hogy veretlenek. A listavezető lila-fehérek négy sikerrel kezdtek, legutóbb pedig a TFSE elleni mérkőzésük 3-3-as döntetlennel zárult. Együttesünk eddig négy pontot gyűjtött, ez jelenleg a kilencedik helyre elegendő.

Az eredményeket figyelve is kiderül, hogy remek formában van az Újpest, ennek ellenére nyerni szeretnénk – kezdte a beszélgetést Kovács Ádám. – Ellenfelünk jól erősített a nyáron, ennek köszönhetően ütőképes kerettel rendelkezik. Talán sokakat meglep, hogy jelenleg a lila-fehérek állnak az élen, de sok van még hátra az alapszakasz végéig. Amennyiben egymásért fogunk küzdeni, emellett betartjuk az edzői utasításokat, akkor jó eredményt érhetünk el. Elképzelhető, hogy ezúttal sem lehet teljes a keretünk, de próbáljuk a hiányzókat pótolni. Elég sűrű most a menetrend, ugyanis csütörtökön még Kecskeméten vendégeskedtünk, bár én örülök annak, hogy sorban jönnek a meccsek – mondta a 20 éves játékos.

Alakulatunk az előző négy fellépésén mindössze egy egységet szerzett. A képet árnyalja, hogy a Veszprém, a Berettyóújfalu, a Haladás és a Kecskemét egyaránt élcsapatnak számít. Legutóbb a kecskemétiek 4-2-re verték a cívisvárosiakat.

Az előző összecsapás nekem különösen fontos volt, hiszen kecskeméti vagyok. Sajnos későn szereztük azon a meccsen a gólokat, továbbá szerencsénk sem volt, de ez nem azt jelenti, hogy a hazaiak érdemtelenül győztek. A kemény sorsolásunk miatt nem lehetünk elégedetlenek az eddig begyűjtött négy ponttal. Bizakodó vagyok, szerintem jól fog alakulni ez a szezon – hangsúlyozta Kovács Ádám.

Kovács a nyáron érkezett a Nyíregyházától a klubunkhoz, így kíváncsiak voltunk arra, hogyan érzi magát új állomáshelyén.

Jó döntést hoztam, amikor elfogadtam a DEAC ajánlatát. Jó közegbe kerültem, az összes csapattársamat kedvelem, szerencsére semmilyen negatívumról nem tudok beszámolni – zárta mondandóját Kovács Ádám.

NB I 6. forduló
DEAC-Újpest FC
2024. 09. 16 (hétfő) 18.00, DESOK

Fotók: Derencsényi István

The post A veretlen Újpestet látjuk vendégül appeared first on DEAC.