Pilot kutatólaboratórium létrehozása a Debreceni Egyetemen

Sajtóközlemény

Pilot kutatólaboratórium létrehozása a Debreceni Egyetemen
2023 / 12 / 14


A Debreceni Egyetem kutatási és harmadik missziós tevékenységében stratégiai jelentőségű, pilot, azaz középméretű kutatólaboratóriumot hozott létre Debrecenben, a Vezér utcai Agrár Innovációs Parkban. A Debreceni Egyetem 5,168 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült a GINOP-2.3.1-20-2020-00002 azonosítószámú Pilot kutatólaboratórium létrehozására a Debreceni Egyetemen megnevezésű projekt megvalósítására. A pályázat európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A Projekt megvalósítási időszakának kezdő időpontja: 2020.07.01., fizikai befejezése pedig 2023.12.15.


A projekt céljának megfelelően a Debreceni Egyetem létrehozta a Pilot kutatólaboratóriumot, amely egyszerre alapoz a Debreceni Egyetem alkalmazott tudományokban felhalmozott tudományos tapasztalataira és az alapkutatási fejlesztésekben szerzett jelentős gyakorlati tudására.
A projekt során lefektettük annak alapjait, hogy a Debreceni Egyetem Pilot kutatólaboratórium ipari szereplőként, két egymástól elválasztott területen vírus- és baktériumalapú biológiai hatóanyagok steril gyártási technológiával történő előállítására alkalmas, a Debreceni Egyetem tudásbázisára épülő kutatási és fejlesztési egységévé váljon. A projekt központi eleme volt, hogy olyan tudományos központ alakuljon ki, ahol a vírusok és a baktériumok szaporítása és tárolása, két egymástól elválasztott II biológiai biztonsági szintnek megfelelő (BSL2) munkakörnyezetben folyhat.
A Debreceni Egyetem stratégiai céljai között régóta fontos szerepet kap az egészségipari ökoszisztéma kialakítása, az innováció támogatása és ezzel párhuzamban az ipari partnerekkel való szoros együttműködés, amelynek eredményességéről számos sikeres projekt tanúskodik. Jelen projekt is ezen stratégiai alapvetés mentén szerveződött.

A projekt eredményeképpen létrejött pilot vakcinafejlesztő és -gyártó laboratórium hazai viszonylatban egyedülálló. A projekt során olyan infrastruktúra és azt működtető kapacitás jött létre, ami a hazai humán vakcinafejlesztések szintugrását teszi lehetővé, hiszen egy kutató laboratóriumban működő vakcinajelölttől a forgalomba hozható vakcináig tartó út jelentős rövidülését eredményezi. Ezen a kiemelten fontos területen szerzett tudás nagymértékben hozzájárul a Debreceni Egyetem tudásbázisának és egészségipari ökoszisztémájának a további fejlődéséhez. Mindemellett ez a gyakorlati tudás a munkaerőpiacon értékes és versenyképes értékként is megjelenik majd.

A projektről bővebb információt a https://kancellaria.palyazatok.unideb.hu/ oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Nádas Andrea
Projektmenedzser
nadas.andrea@fin.unideb.hu
+36705042653

Közzététel dátuma

Események

DELAB talk-show két felvonásban: Akkor és Most, Futball Mindörökké, Fókuszban a labdarúgó Európa-bajnokság - a Labdarúgás elmélete és gyakorlata című előadássorozat ünnepi programja folytatódik.

Miért ünnepeljük a kutyák születésnapját? – Az ember-állat kapcsolat antrozoológiai kutatása címmel Lovas Kiss Antal, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Társadalomtudományi Tanszék docense tart előadást a Tudományos Igazgatóság ismeretterjesztő sorozatában.

Bessenyei Valéria zománcművész, művésztanár alkotásaiból nyílik kiállítás Tűzmorzsák címmel a DEENK Műszaki Könyvtárában.