Pályázati felhívás a Petőfi S. János Publikációs Díj elnyerésére

A Petőfi S. János Publikációs Díj díj kiemelkedő publikációs teljesítményéért a DE Bölcsészettudományi Karának oktatója, doktorhallgatója, doktorjelöltje vagy ELKH-DE kutatócsoportjának kutatója számára adományozható, aki

(a)  40. életévét a jelen kiírás megjelenésének időpontjáig nem töltötte be, és
(b)  kutatómunkája eredményét a 2019-es, a 2020-as, a 2021-es naptári évben rangos szakmai publikációban jelentette meg.

Évente egy díj adományozható. A díjjal az adományozást igazoló oklevél, érem és pénzjutalom jár.

A díj odaítéléséről a kuratórium dönt. Az ünnepélyes átadásra a doktoravató ünnepségen kerül sor. 

A díj elnyerésére pályázhatnak a szerzők, vagy javaslatot tehetnek az intézetek, az önálló tanszékek, a doktori iskolák, valamint az akadémiai kutatócsoportok vezetői.

 

A pályázat 2021. november 8-án 12 óráig nyújtható be a kuratórium elnökének a következő címen: 

Hoffmann István
egyetemi tanár, akadémikus
DE Magyar Nyelvtudományi Intézet
4032 Debrecen
Egyetem tér 1.

A pályázatnak tartalmaznia kell a díjazandó mű bibliográfiai adatait, és mellékelni kell hozzá annak egy példányát, valamint a pályázó rövid szakmai (ön)életrajzát.

 

Események

Fógel-Veres Anett, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egykori hallgatója az általa 2013 óta vezetett MediChoir Hallgatói Kórussal adja elő doktori koncertjét a Megtestesülés Plébániában.

Kiss Lajos-díj átadó ünnepséget rendez a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke. Az esemény koszorúzással is tiszteleg a magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja előtt.

Ünnepséget rendez pedagógusnap alkalmából a Debreceni Egyetem. Az eseményen adják át a Klebelsberg Kunó-díjat, a Debreceni Egyetem Tanárképzéséért-díjat, valamint a Jausz Béla-díjat.