Pályán lányaink

Hétvégén három korosztályos leánycsapatunk közül kettő idegenbe látogat, egy pedig hazai környezetben lép pályára.

Nem sikerült a jó rajt, Laczkovszki Ágnes együttese háromgólos vereséggel indította az új szezont. Szombaton lehetőség lesz a javításra, ám ez nem lesz egyszerű feladat, ugyanis a tavalyi ezüstérmes Vasas otthonába látogatnak lányaink. A piros-kékek is pont nélkül zárták a nyitányt, nyolcak kaptak az Újpesttől. Az előző szezon mindkét párharcát az angyalföldiek nyerték, remélhetőleg most sikerül visszavágni a két vereségért.

Balogh József tanítványai idegenben kezdik az idei sorozatot, mégpedig a Gyöngyös otthonában, amely párharcra vasárnap délután kerül sor. Jó emlékeink vannak a zöld-fehérekről, ugyanis a 2023-24-es szezonban mindkétszer sikerült őket két vállra fektetnünk. Úgy nyertük a párharcokat, hogy rúgtunk 11 gólt és egyet sem kaptunk. Remélhetőleg ezúttal sem lesz ez másképp.

Harcsa Csaba alakulata hazai pályán kezdi a pontvadászatot, a nyitányon a Hatvan együttesét fogadják. A lányok célja, hogy megvédik címüket, így ahogy az előző szezonban, most sem jelenthet gondot, hogy legyőzzék a kék-sárgákat és mindhárom pontot bezsebeljék a hét utolsó napján.

Leány Regionális U-19 Észak-Keleti csoport 2. forduló

Vasas KA – DVSC-DEAC

09.14. 12:00      Vasas Sporttelep

Leány Regionális U-16 Észak-Keleti csoport 2. forduló

Gyöngyösi AK – DVSC-DEAC

09.15. 14:30      Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep

Leány Regionális U-14 HNP Észak-Keleti csoport 2. forduló

DVSC-DEAC – FC Hatvan

09.15. 15:00      Sportcampus

The post Pályán lányaink appeared first on DEAC.