Öröm, hogy nem kaptak gólt

Vincze Ákos szerint a legfontosabb, hogy három ponttal gazdagodtak a küzdelmes meccsen vasárnap.

Ahogyan azt mondani szokták, nehéz szülés volt, de a lényeg az újabb begyűjtött három pont: a DEAC vasárnap délelőtt 1–0-ra győzött hazai pályán a Kisvárda Master Good második alakulata ellen. Újabb győzelmének köszönhetően az egyetemi gárda 12 fordulót követően hatpontos előnnyel vezeti az NB III Északkeleti csoportjának tabelláját a Karcag előtt.

– Valóban, az ilyen találkozók nagyon nehezek tudnak lenni – mondta a cívisvárosiak védője, Vincze Ákos. – Tudtuk, hogy mire számíthatunk, hiszen a várdaiaknak nem véletlenül van hét döntetlenjük a bajnokságban, és igen kevés gólt kaptak eddig. Bár nem volt sok dolgunk hátul, észnél kellett lennünk, mert elég egy megingás – mint például a Hatvan ellen, szintén a Dóczy utcán –, és máris bajba kerülhetünk. Nagy öröm a csapat számára, hogy ismét nulla kapott góllal hoztunk le egy mérkőzést – nyilatkozta a belső védő, aki Soltész János győztes találatára is kitért.

– Tisztában voltunk vele, hogy ha betalálunk, az megnyugvást adhat a társaságnak. Szerencsére Janó ismét jókor volt jó helyen, és eldöntötte a meccset. Újabb fontos három pontot szereztünk, igyekszünk ezen az úton haladni tovább, és mérkőzésről mérkőzésre sikeresek lenni – fogalmazott a DEAC 22-ese.

 

The post Öröm, hogy nem kaptak gólt appeared first on DEAC.