Nem indult jól a szezon

A Debreceni Egyetem alakulatainak nem jött össze a pontszerzés az első fordulóban, vasárnap Szombathelyen nyílik lehetőség a javításra.

A DEAC U17-es és U19-es fiú futsalcsapatának vasárnap megkezdődött a 2024/25-ös idény: tehetségeink az Aramist fogadták a Kecskeméti János Sportcsarnokban az élvonalban. Előbb U17-es együttesünk lépett pályára. A meccs első gólját Nagy Simon lőtte a kilencedik percben, majd a vendégek fórját Zámbó Zsombor Boldizsár duplázta meg. A szünetet követően a 26. és a 29. minutum között három találat született, ezekből egyet alakulatunk, kettőt pedig ellenfelünk szerzett. A negyvenedik percben Komádi Dominik állította be a 2-4-es végeredményt.

Az idősebb korosztályunk találkozója is hasonló mederben zajlott, hiszen az első félidő végén 0-2 állt a kijelzőn. A pihenőt követően Győri Balázs szépített, ám a hátralévő időben az Aramis még kétszer bevette a kapunkat, így játékosaink 4-1-re kikaptak.

Játékosaink vasárnap a Haladás otthonában vizitálnak, a tervek szerint 14 órakor U17-es, 15.45-kor pedig U19-es korosztályunk ütközete rajtol.

U17-es országos bajnokság 1. forduló
DEAC-Aramis 2-4 (0-2)
gólszerzők: Szabó Csanád (27.), Komádi Dominik (40.), ill. Nagy S. (9.), Zámbó (18.), Béres (26.), Perger (29.)
A DEAC összeállítása: Elek – Komádi, Gyöngyösi, Éder-Pavolek, Barna. Cserék: Bessenyei, Szabó, Oláh. Edző: Vass Ottó.

U19-es országos bajnokság 1. forduló
DEAC-Aramis 1-4 (0-2)
gólszerzők: Győri Balázs (24.), ill. Erdősi (12., 33.), Pintér (20.), Molnár M. (36.)
A DEAC összeállítása: Gali – Erdei K., Balogh M., Keczán, Komádi. Cserék: Dudás, Karacs, Varga Z., Balog O., Győri, Szatmári, Ficsor, Kovács I., Szabó R. Edző: Vass Ottó.

Fotó: Papp Attila

The post Nem indult jól a szezon appeared first on DEAC.