Ne hagyd ki a lehetőséget!

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) debreceni képzési központja várja a leendő egyetemisták jelentkezését!

Az MCC a Kárpát-medence legjelentősebb tehetséggondozó intézménye. Egyetemi Programját már több, mint 500 hallgató választotta országszerte. Olyan proaktív és vállalkozó szellemű leendő elsőévesek jelentkezését várják, akik szeretnének többet kihozni magukból egyetemi tanulmányaik alatt.

Az MCC-ben az interaktív, egyéni és csoportos képességeket kiemelkedő módon fejlesztő kurzusok mellett ingyenes, kis létszámú nyelvtanulásra is lehetőség nyílik a hallgató számára leginkább érdekes nyelvből. A kurzusok között szerepel a formális és informális logika, a politikai filozófia, valamint az érveléstechnika és a vitakultúra fejlesztése is. Az intézmény kiemelt hangsúlyt fektet a kritikus, nyitott, megoldásközpontú gondolkodásmód kialakítására, és az önismeret fejlesztésére is.

A kurzusok keretein belül neves hazai és külföldi szaktekintélyek mentorálják a program hallgatóit, illetve számos, rangos nemzetközi ösztöndíjprogramra is pályázhatnak. Támogatják a hallgatók külföldi tapasztalatszerzését, ennek mentén évente több, mint 30 alkalommal pályázhatnak nemzetközi tanulmányutakon, akadémiákon való részvételre a világ minden irányába. A töretlen szakmai és tanulmányi fejlődés biztosítása mellett pedig egy olyan összetartó közösség várja a hallgatókat, amely motiváló, támogató közeget jelent számukra.

A Mathias Corvinus Collegium debreceni képzési központja a belvárosban, az egykori Aranybika Hotelben található, ahol minden felvételt nyert Junior hallgató számára ingyenes kollégiumi elhelyezést biztosítanak.

A Juniorképzés jelentkezési határideje: 2024. augusztus 8 (csütörtök) 23:59.

További információk a képzésről: https://mcc.hu/juniorkepzes-felveteli

A Juniorképzésre az online jelentkezési felület kitöltésével lehet jelentkezni, amely az alábbi linken elérhető: https://tar.mcc.hu/felveteli

Közzététel dátuma

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.