Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk

A vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata saját kapuja előtt remekül dolgozott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult.

A DEAC kézilabdacsapatának ugyan az első és a második félidőben is akadt egy kisebb megtorpanása a Rákosmente elleni szombati bajnokin, ám ezeket szerencsére átvészelte, így végül 28-24-es győzelemmel kezdte az új idényt az NB I/B-ben. Mándi Norbert tanítványai a DESOK-ban megrendezett összecsapáson egyszer sem voltak hátrányban, ezt figyelembe véve pedig kijelenthetjük, hogy nem érdemtelenül tartották itthon a két pontot.

Sok szép dolgot mutattak be a fiúk, de még akad bőven teendőnk, ennek ellenére nem lehetek elégedetlen – kezdte az értékelést a vezetőedzőnk. – Fontos a jó szezonrajt, ám az is kiderült, hogy egy hektikus és nehéz bajnokság vár ránk. Korábban azt mondtam, hogy a védekezésünket rendbe kell tenni, ám ezúttal hátul remek teljesítményt nyújtottunk, a kapuban pedig Boros Tomi parádézott. Talán most volt a legjobb az összhang a hármas védők között, a Kerezsi Ádám, Csabai Gergely és a Radvánszki Zsolt, Kovács Bence páros is dicséretet érdemel. Támadásban akadtak hullámhegyeink és hullámvölgyeink is. Az elején tetszetős megoldásokat láttam, aztán megakadtunk, majd megint elkaptuk a fonalat. Az kicsit zavart, hogy időkérésnél megbeszéltük a taktikát, de a srácok nem tartották magukat ehhez. A második játékrészben a nagy előnyünk birtokában kissé befásultunk, a széles keresztmozgásokkal nem tudtuk annyira megbontani a Rákosmente védelmét. Ekkor talán a fáradtság is befolyásolta a teljesítményünket, szerencsére Kerezsi Ádám jól szállt be a mérkőzésbe, az átlövései is kellettek ehhez a diadalhoz. Fontos, hogy több variációs lehetőségünk van, mivel mindenkire szükség lehet ebben a szezonban. A kisebb megingás során a védekezésünkből is hiányzott a feszesség, így a Rákosmente többször meg tudta játszani a beállóst – hangsúlyozta Mándi Norbert.

Nyáron hat új kézilabdázó csatlakozott gárdánkhoz, közülük Kurucz Máté és Csabai Gergely három-három gólig jutott a hétvégén, Kovács Bence pedig hét találatával a mezőny legeredményesebb játékosa lett. Radvánszki Zsolt védekezésben tette le a névjegyét, míg Hermann Ákosnak és Tusjak Mártonnak ezúttal epizódszerep jutott.

Kurucz Máté az első félidőben jól játszott, majd a szünet után akadtak hibái. Kovács Bence átlövései az elején nem ültek, ezért azt kértük tőle, hogy az egy az egyeket bátran vállalja fel, ebből többször gólt szerzett. Radvánszki Zsolttól jó dolgokat láthattunk hátul, elöl pedig lekötötte a védőket. Csabai Gergő pedig bebizonyította, hogy miért nevezem őt angyalarcú gyilkosnak – mondta Mándi Norbert.

A DEAC szombaton 18 órától a Százhalombattával csap össze a DESOK-ban.

Fotók: Szolnoki László

The post Mándi Norbert: Szép dolgokat mutattak be a fiúk appeared first on DEAC.