Események Kultúra címkével

A „Csoda Krakkóban” című alkotást láthatja a közönség a DEMEK Mentálhigiénés Filmklubjában. A vetítés után beszélgetés a filmről Heller Zsolt folkesztétával.

-

16. alkalommal rendezi meg az Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt a zeneművészeti felsőoktatás intézményei számára a DE Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány.

„Presense Live Act” címmel mutatja be előadását a DESZínház.

„Biedermann és a gyújtogatók” címmel Adorján Beáta tart előadást a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhelyének programjában.

Játszani szerető érdeklődőket vár nyílt tréningjére a DESZínház társulata.

A „Viktória: A zürichi expressz” című filmet láthatja a közönség a DEMEK Mentálhigiénés filmklubjában. A vetítés után beszélgetés a filmről Erdei Sándorral, a Hajdú-Bihar Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjével.

Három produkciót is láthat a közönség a DESZínház előadóestjén.

-

Kéthetes programsorozattal, szavalóversennyel, természettudományos vetélkedővel, koszorúzással tiszteleg korábbi névadója előtt március 1-14. között a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskola Arany János téri feladatellátási helye.