Csak a győzelmi széria szakadt meg

U17-es csapatunk döntetlennel zárta a vasárnapi, Ikarus elleni párharcot.

Dobos Attila tanítványai ősszel még nem hibáztak, eddigi hat meccsük végén győztesen hagyták el a gyepszőnyeget. A hét utolsó napján folytatódhatott volna ez a pazar sorozat, amely játéknapon a középmezőnyben tanyázó Ikarust fogadták.

A középkezdés után, esélyeshez méltóan, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, próbáltuk nyomás alá helyezni ellenfelünket. A 12. percben már gólnak örülhettünk: Balmaz Gergőt csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, az ítélet nem is lehetett más, mint büntető, Majtényi Dávid pedig higgadtan értékesítette a tizenegyest. Bár kissé akadozott a gépezet, hiányzott az átütő erő támadásainkból, de kézben tartottuk a meccset, voltak helyzeteink, ám a kaput nem tudtuk bevenni. A vendégek is próbálkoztak, védelmünk azonban csírájában elfojtotta ezen kísérleteket, így minimális előnnyel mehettünk szünetre.

A térfélcserét követően bátrabb támadójátékkal rukkolt elő az Ikarus, többször eljutottak tizenhatosunkig, helyzeteik is adódtak. A 77. percben Pelyvás-Ferenczik Levente szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig gólra is váltották a fővárosiak. Próbáltunk ritmust váltani, bevinni a győzelmet jelentő találatot a hátralévő időben, de a hálót már nem tudtuk megzörgetni, így ezúttal meg kellett elégednünk az egyik ponttal.

MLSZ Regionális U17 Kiemelt Kelet 7. forduló

DEAC – Ikarus BSE: 1-1 (1-0)

DEAC: Lós – Pelyvás-Ferenczik, Tar, Folytán (Litauszki 78’), Papp G., Sallai, Molnár, Majtényi (Puskás 67’), Drága (Kis K. 67’), Balmaz (Csubák 56’), Balogh (Szabó 56’)

Vezetőedző: Dobos Attila

Gólszerző: Majtényi 12’

Dobos Attila: Bár a középmezőny tagja ellenfelünk, számítottunk arra, nem lesz könnyű dolgunk, a Gödöllőt is megszorongatták a fővárosiak. Mondtam is a fiúknak, csak akkor nyerhetünk, ha mindenki kihozza magából a maximumot. Valahogy azt éreztem, a második labdára lassabban érünk oda, nem vagyunk elég élesek, sok volt a technikai hiba. Az első félidővel elégedett voltam, meg is szereztük a vezetést, akár növelhettük volna előnyünket, de pontatlanok voltunk a befejezéseknél. Szünet után támadóbb felfogásban játszott ellenfelünk, ki is egyenlítettek. Lezárhattuk volna a párharcot ám hibáztunk a kapu előtt, így ezúttal meg kellett elégednünk egy ponttal. Várható volt, előbb-utóbb megszakad a győzelmi szériánk, de veretlenségünket megőriztük, továbbra is vezetjük a tabellát. A srácok szomorúan jöttek le a pályáról, de mondtam nekik, fel a fejjel, ebből a meccsből tanulnunk kell.

The post Csak a győzelmi széria szakadt meg appeared first on DEAC.