Bajnokveréssel indult a szezon!

A DEAC kiváló teljesítményt nyújtva győzött a Fradi ellen a pontvadászat nyitányán.

Rangadóval kezdődött az Erste Liga 2024/2025-ös szezonja a DEAC jégkorongozói számára, ugyanis pénteken este a magyar bajnoki cím védője, az FTC-Telekom látogatott a Debreceni Jégcsarnokba. A zöld-fehérek bombaerős kerettel érkeztek, ám a házigazdák is jónak tűnő igazolásokat hajtottak végre a nyáron. Nehéz feladat előtt állt a cívisváros az alapszakasz első fordulójában, ennek ellenére a csapat és a szép számú szurkolótábor bízott benne, hogy meglephetik a Fradit.

A két kapu előterét két kiváló cerberus, Hetényi Zoltán és Nagy Kristóf foglalta el a mérkőzés kezdetén, amely remek hangulatban indult. És még frenetikusabb miliőben folytatódott, hisz mindössze 34 másodperc elteltével megszerezte a vezetést a DEAC. A Dobmayer Dominiktől kapott korongot Anton Senfeld vágta a vendégek hálójába. Micsoda kezdés! Lendületben maradt az egyetemi alakulat, és a 3:11-nél újabb találattal sokkolta a zöld-fehéreket, ezúttal Nyikita Usztyinenko volt az előkészítő, Jevgenyij Mozer pedig a végrehajtó. Tizenöt perc elteltével már hárommal mentünk, Mozer ugyanis duplázott. Az FTC edzője le is cserélte kapusát, helyére Arany Gergely állt be. Ezt követően őrület vette kezdetét, alig több mint három minutum alatt egalizált a Fradi. Ám erre is volt válaszunk, 18:03-nál Alexander Stensson ütött gólt, ismét nálunk volt a vezetés. Ezt követően Vojtech Klozt küldték ki két percre.

A második játékrész első percei hasonlóan nagy küzdelmet hoztak, lehetetlen volt megjósolni, melyik gárda örülhet majd a végén. Kettős kiállítás következett durva játékért, a házigazdáktól Galoha, míg a fővárosiaktól Razumnyak ült ki pihenni. Gólokban szűkölködtek a felek, azonban amiért testre ütött, Kestila is lement a jégről a Fradiból 32:08-nál. Sorjáztak a DEAC-emberelőnyök, mert Payne is padra kényszerült, abban bíztunk, egyik fórból gólt tud ütni a Debrecen. Így is lett! A remekül játszó Mozer az ugyancsak agilis Senfeldnek adott gólpasszt, ezzel lett 5–3. Sajnos nem tartott sokáig a hajdúsági publikum öröme, ugyanis Vidoli hamar szépített. Még mindig nem dőlt el semmi.

Az utolsó harmad elején nagy elánnal támadott a Fradi, és mivel Stenssont fogásért két perc erejéig leküldték a jégről, fenyegető volt a veszély, hogy egyenlít. Sikerült azonban kibekkelni a zöld-fehérek előnyét, majd bevittünk egy újabb találatot: Mozer asszisztjából Kirils Galoha volt eredményes, ennek köszönhetően kettővel mentünk bő tíz perccel a vége előtt. Ezt követően Bucskin és két ferencvárosi – majdnem egy időben – állt ki, de ezekből újabb találat nem született. Mire mindenki visszatérhetett, a fradista Payne is megkapta a maga büntetését, a percek pedig csordogáltak lefelé. Elszánt küzdelem zajlott a jégen a hajrában is, 58:10-nél időt kértek a budapestiek és levitték a kapusukat. Ezzel azonban sokra nem mentek, fél perccel a vége előtt Galoha bevágta a hetediket is!

Erste Liga alapszakasz

DEAC–FTC-Telekom 7–4 (4–3, 1–1, 2–0)

Gól: Senfeld 2, Mozer 2, Stensson, Galoha 2, illetve Brady, Heino, Mattyasovszky, Vidoli

Fotók: Derencsényi István

 

The post Bajnokveréssel indult a szezon! appeared first on DEAC.