Események Hallgatói élet címkével

8. alkalommal rendezi meg a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építőmérnöki Tanszéke a TörDElő tésztahíd építő versenyt. Idén 11 csapat – köztük a „Reccs” elnevezésű világbajnokságon az utóbbi két évben első helyezést elérő Lettországból érkező gárda – mér

A Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, a Sportgazdasági – és menedzsment Tanszék és a Magyar Olimpiai Bizottság közös szervezésében folytatódik az Olimpiai Akadémia.

Az első, nagysikerű koncert után újabb fellépést tart a könyvtárban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara.

„App-ra fel!” témakörben rendezi a VII. Ihrig Károly Tanulmányi Versenyt a gazdaságtudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara.

-

A Hatvani István Szakkollégium november 21-24. között izgalmas programokat kínál naponta az érdeklődőknek.

Idén is megrendezi a DEHÖK Külügyi Bizottsága az International Dinner-t. A nemzetközi vacsora célja, hogy az itt tanuló külföldi és magyar hallgatók megismerjék egymás gasztronómiáját.

Zöld út a környezettudatosság felé! mottóval VI. alkalommal rendezi meg a Zöld Börzét a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata.

A Debreceni Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata bemutatja:

Megkezdődik a hagyományos báli szezon a Debreceni Egyetemen. Elsőként a medikus gólyák tartanak báli eseményt.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Külügyi Bizottsága fontosnak tartja, hogy az egyetemen tanuló Erasmus hallgatók nagyobb szerepet vállaljanak a jótékonykodásban.