Események Előadás, workshop, kerekasztal beszélgetés címkével

„A régi és az új jogi kar az idők viharában - Bizonyosságok és bizonytalanságok" címmel Szabó Béla egyetemi tanár (Állam- és Jogtudományi Kar) tart előadást a KLTE Baráti Kör soron következő rendezvényén.

A Debreceni Egyetem Angol-amerikai Intézete és a CEU szervezésében Budapesten rendezett „Migrant Narratives and the City" nemzetközi konferencia keretén belül Debrecenben is előadást tart két plenáris előadó.

„A mozdulat zeneisége” címmel Dezső Virág, Hollandiában élő előadóművész tart workshop-ot a Zeneművészeti Karon a Gulyás György Szakkollégium szervezésében.

-

Nemzetközi kurzust rendez magyar és külföldi hallgatói számára a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara „Non-Profit Szervezetek a Szociális Gazdaságban” címmel.

A Debreceni Egyetem Műszaki Kara idén is csatlakozott az országos kezdeményezéshez, melynek célja, hogy informálja a lányokat a műszaki, technológiai, mérnöki és informatikai pályáról és szakmákról.

Stefan Hertmans: Háború és terpentin című kötetével ismerkedhetnek az érdeklődők a Science Café soron következő előadásán.

A Verskultúrák. A líraelmélet perspektívái című kötet bemutatója a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Komparatisztikai Műhely programjának keretében.

Folytatódik a Debreceni Egyetem Közművelődési Titkárság szervezésében a Világjáró Klub, amelyben ezúttal Szabó Gergely: A Szahara és népei címmel tart előadást.

Az „esküvőipar” kulisszatitkai állnak a középpontban a DEViK - Üzleti Innovációs Klub áprilisi találkozóján.

A University of Northampton hallgatói és oktatói tartanak előadást „Northamptonshire - a beautiful county in England” címmel a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Nemzetközi Estek sorozatában.