DEBRECENI EGYETEM HÍRLEVÉLXXVII. ÉVF. 7. SZÁM | 2026. február 19. |
| HÍREK | |
|
Negyedszázada közös erővel a Debreceni Egyetemért
A debreceni felsőoktatás integrációjának 25 éves évfordulója alkalmából Jubileumi Díszünnepséget tartott az egyetemen a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Tiszántúli Református Egyházkerület. Sulyok Tamás államfő a hétfői ünnepségen adta át megbízását Bács Zoltánnak, az intézmény következő rektorának. |
|
Stipendium Hungaricum: eredmények és tapasztalatok
A Debreceni Egyetem példaértékű munkát végez a külföldi hallgatók toborzásában, és meghatározó szerepet tölt be a Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogram sikerében – jelentette ki Szűcs Ádám Imre, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára az intézményben tett látogatásán. |
|
Középiskolás tehetségeket is támogat az egyetem
Fiatalok mutatták be díjnyertes ötleteiket a Csokonai Fórumban szerdán. A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány pályázati felhívására érkezett alkotások és projektek készítői között 10 millió forintot osztottak szét. Szilvássy Zoltán rektor közös kutatási lehetőséget és tanulmányutakat ajánlott fel három nyertesnek. |
|
Több évtizedes problémát oldott meg a matematikus
Vannak kérdések, amelyeket egy általános iskolás is megért, de a megválaszolásukhoz a világ legjobb elméinek is évtizedekre, évszázadokra van szükségük. Pink István, a Debreceni Egyetem TTK Matematikai Intézet kutatója és japán kollégája, Miyazaki Takafumi egy ilyen, 30-40 éve nyitott kérdés végére tett pontot. |
|
Határon átnyúló összefogás a vadállomány védelméért
A román-magyar határ mentén vadon élő állatvilág felmérése és megőrzése céljából hozott létre Regionális Határ-menti Vadvilág Monitoring Központot a MÉK. Az Interreg VI-A Románia-Magyarország program keretében megvalósuló projektben a DE és a Temesvári I. Mihály Király Élettudományi Egyetem szakemberei dolgoznak együtt. |
|
Indul a félév a Szenior Egyetemen
Folytatódik a Debreceni Egyetem speciális képzési programja, a Szenior Egyetem. A kurzus a tavaszi félévben több tudományterület érdekességeit mutatja be az érdeklődőknek. Elsőként Páll Dénes professzor, a Klinikai Központ elnökhelyettese tart előadást A néma gyilkos: a magasvérnyomás-betegség címmel az Élettudományi Épületben. |
| PROGRAMAJÁNLÓ |
|
Történészkonferencia
Két nemzet, egy eszme – A szabadság közös története 1776-2026 címmel rendez konferenciát az Amerikai Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója alkalmából a Kováts Mihály Baráti Társaság a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai, valamint Történelmi Intézetének közreműködésével február 20-án, pénteken 10:30-tól a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Épületben (Karcag, Dózsa György út 5-7.). Részletek. |
Szenior EgyetemA néma gyilkos: a magasvérnyomás-betegség címmel Páll Dénes, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar professzora, a DE Klinikai Központ elnökhelyettese tart előadást a Szenior Egyetemen február 20-án, pénteken 16 órától az Élettudományi Központ F015-F016 termében. Részletek. |
UgróDESZKA fesztiválA XVI. DESZKA Fesztivál felvezető programjaként, amatőr-független színházi fesztiválként nyújt lehetőséget társulatok bemutatkozására az ugróDESZKA - Magyar Művek Szemléje. A DE Bölcsészettudományi Kar Művészeti Központ, a DESzínház, a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium és a Magyar Szín-Játékos Szövetség, valamint a Csokonai Nemzeti Színház támogatásával megvalósuló színházi seregszemlét február 20-án és 21-én rendezik meg a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeum és Kóti Árpád termében (Debrecen, Csapó u. 30.). Részletek. |
A varázsfuvola - Mozart operája 75 percbenA Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszék hallgatóinak vizsgaelőadása ebben az évben A varázsfuvola - Mozart operája 75 percben című darab lesz, melyet február 20-án és 21-én, 15 és 19 órától mutatnak majd be a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében. Részletek. |
KönyvbemutatóA Debreceni Egyetem Kulturális archeológia Kutatócsoportja, az MTA DAB Filozófiai, Politológiai és Teológiai Munkabizottsága és a DE Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést rendez február 24-én, kedden 17 órától a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban. Részletek. |
Buzánszky100 záróünnepségA Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa alapítója, a Debreceni Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata szervezésében valósul meg a Buzánszky 100 rendezvénysorozat záróünnepsége 2026. február 24-én, kedden 18 órától a Böszörményi úti campuson, az oDEon Színházban. A DELAB ünnepi előadásán Kövér László, az Országgyűlés elnöke mond majd köszöntőt. Részletek. |
Futbólia visszahódításaA Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa alapítója, a Debreceni Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Buzánszky 100 rendezvénysorozat részeként könyvbemutatót tart 2026. február 25-én, szerdán 10 órától a Kazánház Egyetemi Klubban. Az eseményen a Futbólia visszahódítása című könyv szerzőjével, Szöllősi Györggyel lesz beszélgetés. Részletek. |
Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi KupaA Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa alapítója, a Debreceni Egyetem, valamint a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata szervezésében tartják a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupát 2026. február 25-én, szerdán 14 órától a DESOK-ban. Részletek. |
Hatékonyság 2026Mitől működhet jobban a magyar agrárium, hogyan teremthető meg az egyensúly a minőség és a hatékonyság között? A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara ad otthont február 26-án, csütörtökön 9 órától a Hatékonyság 2026 Konferencia és Kiállításnak a Böszörmányi úti campuson. Részletek. |
31. Debreceni Kardiológiai NapokEgyebek mellett az iszkémiás szívbetegséggel kapcsolatos aktualitásokról, a kardiovaszkuláris rizikóról beszélgetnek a szakemberek a 31. Debreceni Kardiológiai Napokon, melynek résztvevői megismerhetik az Európai Kardiológus Társaság kardiovaszkuláris betegség és mentális egészség kapcsolatáról kiadott ajánlását is. A szakmai tanácskozást február 26-28-án, csütörtöktől szombatig rendezik meg a Főépületben. Részletek. |
Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetésTeológia és történelem címmel rendez könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és a Tiszántúli Református Egyházkerület február 26-án, csütörtökön 16 órától a Református Kollégiumban. Részletek. |
KLTE Baráti KöreSzabó Magda és a római szépségápolás címmel Molnár-Tamus Viktória, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Pedagógia és Pszichológia Tanszék főiskolai docense tart előadást a KLTE Baráti Köre soron következő találkozóján február 26-án, csütörtökön 17 órától a Debreceni Egyetem Matematikai Épületében. Részletek. |
Regionális Bőrgyógyászati és Allergológiai FórumA programot a DE ÁOK Bőrgyógyászati Tanszék, a DAB Immunológiai Munkabizottsága és a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT) 21. Allergológiai ülése keretében tartják február 27-én és 28-án, pénteken és szombaton a DAB Székházban. Részletek. |
Nagyerdei Gyermekgyógyászati EstékA Debreceni Egyetem ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet elő-akkreditált, nyolc kreditpont értékű, ingyenes rendezvénye a gyermek kardiológia témakörét járja körbe. A Nagyerdei Gyermekgyógyászati Esték február 27-én, pénteken 16 órakor kezdődik az ÁOK Gyermekgyógyászati Intézet tantermében. Részletek. |
| FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK |
OMAA Kuratórium 2026. évi pályázati kiírásaiAz Osztrák-Magyar AKCIÓ Alapítvány (OMAA)/ Stiftung Aktion Österreich-Ungarn (AÖU) Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra. Részletek. |
Bolyai János Kutatási ÖsztöndíjA Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megjelentette a felhívást az idei Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra. Elnyerésére olyan magyar állampolgárságú vagy határainkon túli magyar, PhD fokozattal rendelkező szakemberek pályázhatnak, akik a pályázat benyújtásának határidejéig, 2026. március 9. napjáig nem töltik be 45. életévüket és még nem rendelkeznek az MTA doktora címmel. Az ösztöndíj havi összege 250 ezer Ft. Részletek. |
Re:Shape the City ötletversenyA Debreceni Egyetem hallgatói csatlakozhatnak február 25-26-án a Re:Shape the City városi ötletfejlesztő kihíváshoz, ahol a kreatív iparágak, a kultúra és a technológia találkoznak. A versenyzők megmutathatják, hogyan lehet vibráló és közösségi élményektől gazdag a város innovatív gondolkodással és merész ötletekkel! Jelentkezni február 23-ig lehet. Részletek. |
Mentálhigiénés tréning a DEMEK szervezésébenSzánj magadra időt! címmel a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja a nagy érdeklődésre való tekintettel újra tréninget szervez a Debreceni Egyetem dolgozói számára 2026. február 21-én, szombaton 9 órától 16 óráig a Családbarát program keretében. Részletek. |
Debrecenben is indul a jelentkezés az MCC Egyetemi ProgramjábaA Mathias Corvinus Collegium (MCC) ismét megnyitja kapuit a legtehetségesebb magyar egyetemisták előtt. Az intézmény a hagyományos felsőoktatást kiegészítő, ingyenes Egyetemi Programjára (EP) Debrecenben is várja mindazokat, akik egy összetartó közösség tagjaként szeretnék a legtöbbet kihozni magukból. Részletek. |
Nők a kutatásban, innovációban és induló vállalkozásokbanAz Európai Unió Bizottsága a nemek közötti egyenlőtlenségek megszüntetésére, valamint a sokszínűség, az egyenlőség és az inkluzivitás előmozdítására folytat kutatást az Európai Kutatási Térségben (ERA). A projekt célja, hogy 2030-ra a térség a világ legvonzóbb helyszíne legyen a nők számára a kutatás, az innováció és az induló vállalkozások területén. A tehetségek mozgósítása, nemtől függetlenül, elősegíti az EU fenntartható versenyképességét. A kutatási kérdőív február 23-ig érhető el. Részletek. |
Pan-European Seal ProgramA Debreceni Egyetem is csatlakozott az Európai Szabadalmi Hivatal és az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala által működtetett Pan-European Seal programhoz, melynek keretében hallgatók és friss diplomások fizetéssel járó külföldi tapasztalatszerzéshez juthatnak egy éven keresztül a szellemi tulajdon, innováció és technológia területén. Jelentkezni már lehet a programokra. Részletek. |
Felhívás az NKKP pályázatairaA Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) idén is meghirdette a Nemzeti Kutatási Kiválósági Program (NKKP) 2026. évi alapkutatási (korábbi OTKA) pályázatokat. A pályázati rendszer megnyílt, a benyújtási határidő (az EXCELLENCE kategória kivételével): 2026. február 24. Részletek. |
Konzultációs lehetőség tartós betegséggel élő, vagy hosszabb idejű betegállományból visszatérő munkatársak részéreA Debreceni Egyetem Kancellária Megváltozott Munkaképességűek Szolgáltató Központja konzultációs lehetőséget ajánl azoknak a munkatársaknak, akik tartós betegséggel, egészségkárosodással élnek, de ez nem akadályozza a munkavégzésüket és a DE azon a munkatársainak is, akik munkahelyi balesetet szenvedtek, vagy hosszabb idejű táppénzes állományban voltak és betegségük tartóssá vált, vagy még jelenleg is táppénzen vannak. Részletek. |
Mentálhigiénés konzultációs lehetőség az egyetemenA Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja 2026-ban is várja az egyetem dolgozóit ingyenes, öt alkalmas mentálhigiénés konzultációra a Családbarát munkahely program keretében. A konzultáció alkalmával az anonimitás és a titoktartás biztosított. Részletek. |
Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathozMegjelentek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Mecenatúra-2026 pályázati kiírásai. Támogatás három alprogramra - külföldi konferencia-részvétel, nemzetközi konferencia hazai szervezése, tudományos eredmények népszerűsítése – igényelhető. A benyújtási határidő: 2026. február 20. Részletek. |
Kedvezmények UniPass-kártyávalAz UniPass-kártya számos előnyt kínál az egyetem hallgatói és munkatársai számára a mindennapokban. Felmutatásával a partnereknél különböző mértékű kedvezmények vehetők igénybe, amely néhány webshop esetében online vásárláskor is érvényesíthető. A kedvezmények köre és mértéke folyamatosan bővül, így érdemes rendszeresen tájékozódni az aktuális partnerekről az UniPass honlapján. Részletek. Azok a dolgozók, akik még nem rendelkeznek kártyával, bármikor megigényelhetik azt az UniPass profiljukba való belépést követően. Részletek. |
VI. egy sima – egy fordított - Felhívás kortárs dráma(részlet) fordításraA Debreceni Egyetemi Színház műfordítói pályázatot hirdet bármely európai nyelvből, szabadon választott kortárs, az utóbbi harminc évben megjelent dráma szövegrészlet fordítására. Pályázni csak olyan drámaszöveg fordítással lehet, amelynek eredetijét már játszották színházban, akár felolvasó színházi formában is. Részletek. |
Dolgozói kedvezmény a Debrecen Maraton 2026-ra!A Debrecen Maratonon a cívisváros nevezetességeit, történelmi épületeit érintve szabadidősportolók és lelkes amatőrök együtt élhetik át a futás erejét. A Debrecen Maraton célja, hogy felejthetetlen élményt nyújtson a futóknak, miközben egyedülálló környezetvédelmi kutatás részesei is lehetnek. A Debreceni Egyetem dolgozói egy kuponkóddal kedvezményesen vehetnek részt a futóversenyen. Részletek. |
Egészségmegőrző gerincjógaA DEAC szabadidősport szakosztály egészségmegőrzési célú gerincjóga órákat szervez az egyetemi campusokon. Jelentkezni a mag.zoltan@unideb.hu email címen lehet. |
| SPORT |
FutsalAz Újpest FC ellen zárja a férfi futsal NB I alapszakaszát a DEAC, a két gárda a 22. fordulóban, február 23-án, hétfőn 18:30-tól csap össze a DESOK-ban. A lila-fehérek 55 ponttal a tabella második helyéről várják az utolsó kört, a debreceniek 32 egységgel a negyedikek, már mindkét csapat helye biztos a felsőházban. November elején már összecsaptak a felek, akkor 4-2-re a fővárosiak nyertek. A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokba látogat a Debreceni Egyetem női futsalcsapata az élvonalbeli bajnokság 18. fordulójában, február 21-én, szombaton 13 órától. A DEAC őrzi az első helyét, 49 ponttal áll az élen, a Gyulai Amazonok eddig 14 egységet gyűjtöttek, ami a hatodik pozícióra elég. Quirikó Vivien alakulata ebben a szezonban már kétszer is legyőzte a Gyulát, előbb 7-0-ra, majd 6-1-re. |
JégkorongFolytatódik a DEAC OB1 elődöntőjében vívott, DVTK elleni párharca. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó csatából már két meccs lement, a debreceniek előbb 2-1-re, majd 2-0-ra nyertek. A harmadik összecsapást február 20-án, pénteken 18:30-tól rendezik a Debreceni Jégcsarnokban, ha újra győzni tudnak Vaszjunyin Artyom tanítványai, bebiztosítják helyüket a fináléban. Amennyiben szükséges, úgy vasárnap (február 22.) 18 órától a Miskolci Jégcsarnokban, majd február 24-én, kedden 18:30-tól Debrecenben folytatják a küzdelmet a gárdák. |
KézilabdaA Gál József Sportcsarnokban vendégszerepel a DEAC a férfi kézilabda NB I/B 18. fordulójában, február 20-án, pénteken 18 órától. A Ceglédi KK a kilencedik 16 ponttal, a fekete-fehérek a negyedikek és eddig 23 egységet gyűjtöttek. A harmadik körben, még szeptemberben Debrecenben 36-24-re nyertek a hazaiak a ceglédiek ellen. |
RöplabdaKazincbarcikára látogat a DEAC a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának következő fordulójában, február 22-én, vasárnap 17 órától a Don Bosco Sportközpontban mérkőzik meg Fodor Antal legénysége és a VRCK. A DEAC 32 pontot gyűjtött össze és a hatodik helyen áll a tabellán, a Vegyész 48 egységgel a harmadik. A Miskolci VSC vizitál a DESOK-ban február 22-én, vasárnap 18 órától a női röplabda NB II Felsőház Kelet középszakaszában. A DEAC legutóbb 3:0-ra verte a DSZC-Eötvös DSE gárdáját, a miskolciak 3:2-re gyűrték le az EVSI-t. |
| RÓLUNK ÍRTÁK |
Sulyok Tamás: a Debreceni Egyetem integrációjával egyedülálló tudásközpont jött létre (magyarhirlap.hu)A Debreceni Egyetem (DE) integrációjával egyedülálló tudásközpont jött létre: az abban résztvevő intézmények együtt tették nemzetközi hírűvé a várost - mondta a hétfői jubileumi díszünnepségen Sulyok Tamás köztársasági elnök. Részletek. |
Új szintre lép a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca együttműködése: gyorsabb diagnózis, hatékonyabb gyógyítás, több klinikai kutatás (24.hu)A krónikus megbetegedések és az elöregedő társadalmak egyre nagyobb kihívás elé állítják a fejlett országok, közöttük Magyarország, egészségügyi ellátórendszereit. Ezért stratégiai fontosságú a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca között létrejött partnerségi megállapodás. Az együttműködés célja, hogy a legmodernebb kutatási eredmények minél gyorsabban eljussanak a betegellátás mindennapi gyakorlatába. A közös munka középpontjában a korai diagnózis, az adatvezérelt egészségügy és a klinikai kutatások bővítése áll. Részletek. |
Hűségkártyalázban égnek a magyar vásárlók? Most végre kiderül, tényleg csak így éri meg vásárolni a boltokban (penzcentrum.hu)Újabb közös kutatást indít a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem, ezúttal a hűségkártyák világát vesszük górcső alá. Miközben a boltok egyre több akciót kizárólag digitális kártyával tesznek elérhetővé, sok vásárló még mindig a plasztikhoz ragaszkodik, mások pedig teljesen elutasítják a rendszert. Most kiderül, merre billen a mérleg Magyarországon. Töltsd ki te is az új kutatásunkat! Részletek. |
Debreceni kutatók tudományos áttörése a méhlepény sejtjeiről (pannondoktor.hu)A várandósság alatti folyamatok és szövődmények alaposabb megértéséhez, a jövőben pedig akár új terápiás lehetőségek kidolgozásához is hozzájárulhat a Debreceni Egyetem kutatóinak a méhlepény speciális immunsejtjeivel kapcsolatos vizsgálata. A Hofbauer-sejtekről a debreceni szakemberek elsőként adtak átfogó genetikai képet. A nemzetközi együttműködésben megvalósult tudományos munka eredményeit egy rangos nemzetközi folyóirat, a JCI Insight közölte – írja a Debreceni Egyetem. Részletek. |
Egészséges újszülöttet hagytak a debreceni babamentő inkubátorban (magyarnemzet.hu)Egészséges újszülött kislányt helyeztek el február 17-én a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kenézy Gyula Campusán működő babamentő inkubátorba – számolt be a hírről a Debreceni Egyetem. A kislány egészséges, és már nevet is kapott. Részletek. |
A Debreceni Egyetem Hírlevele XXVII. évf. 7. szám | 2026. február 19.A hírlevelet a Debreceni Egyetem minden dolgozója megkapja. Amennyiben le szeretne róla iratkozni, kattintson ide. Lapzárta minden szerdán 12 órakor. Felelős kiadó: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont. |