Tovább erősödik a TTK és a Jabil kapcsolata

A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karára látogatott a Jabil Circuit Magyarország Kft. topmenedzsmentje. A TTK és a cég között évekre visszanyúló az együttműködés, ezt erősítették meg a felek a mostani tanácskozás alkalmával.

A Természettudományi és Technológiai Kar tanácstermében tartott egyeztetésen Kun Ferenc dékán, Battistig Gábor tanszékvezető, Csarnovics István intézetigazgató helyettes, és Kozma-Tóth Katalin osztályvezető fogadta a nemzetközi piacon jelentős szerepet betöltő, legfőképpen elektronikai alkatrészeket gyártó cég delegációját. A Jabil részéről Kékesi Sándor gyárigazgató, Háncsin Diána HR menedzser, Tóth Gábor senior workcell menedzser és Lalik Nándor operations development menedzser vett részt a tanácskozáson.

- A kar számára kiemelten fontos, hogy élő kapcsolata legyen a vállalati partnerekkel. Óriási ipari fejlődés zajlik a világban, és ezt szeretnénk a képzéseinkkel követni. A Jabillal 2016-ban kötöttünk szerződést duális képzésre, s ezt frissítettük most fel, hogy megalapozzunk egy hosszútávú együttműködést – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Kun Ferenc dékán a megállapodás aláírása kapcsán.

A Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a Tiszaújvárosban működő vállalat együttműködése nyomán a cég hangsúlyosan megjelenik majd a kar beiskolázási rendezvényein, és a vállalat szakemberei részt vesznek a villamosmérnök szak képzési programjának fejlesztésében. Emellett önálló projektmunkára vállalati jellegű témákat és szakdolgozati, diplomamunka-témákat is felajánlanak a cégvezetők a leendő villamosmérnököknek.

A Jabil részéről Kékesi Sándor gyárigazgató kifejtette: számukra a Debreceni Egyetem az egyik legnagyobb „bázis”, innen kerülhetnek ki a jövő Jabil-mérnökei, ezért óriási lehetőséget látnak a kapcsolatépítésben.

- Azért is fontos a folyamatos együttműködés a karral, mert az a cél, hogy a hallgatók minél hamarabb elsajátítsák a legújabb ipari technológiák használatát. Régen a szakemberek megnézték a munkafolyamatot, most meg jön egy gép, ami mindent lát, még az olyan apróbb dolgokat is, amelyeket szabad szemmel nem láthatóak. Ez olyan kihívás elé állít minket, amelyhez meg kell találnunk a szakembereket, illetve közösen kell képezzünk őket – részletezte a gyárigazgató.

A felek a tanácskozás végeztével együttműködési megállapodást írtak alá a duális képzés megújításáról, illetve a Jabil 26 darab, úgynevezett antisztatikus ESD-köpenyt adományozott a TTK-nak, tovább segítve ezzel a kari villamosmérnök képzést.

Sajtóközpont - PKZs