Második számú labdarúgócsapatunk az első félidőben két gólt szerzett, a másodikban szépített a Sárréti, de a minimális előnyt sikerült megtartani a mérkőzés végéig.
A vármegyei I. osztály 26. fordulójában azt a Sárrétit fogadta fiókcsapatunk, amely gárda ősszel egy góllal bizonyult jobbnak. A zöld-fehérek az 5. helyről, míg mi a 9. pozícióból vártuk a szombati összecsapást.
Lendületesen kezdtünk, ennek hamar meg is lett az eredménye, igaz egy öngóllal, de a 8. percben megszereztük a vezetést. Két minutum elteltével már mi is bevettük a kaput, ekkor Kereszti Mátyás köszönt be. Jól játszottunk, amennyire a pálya talaja engedte, járattuk a labdát, több támadást vezettünk, megvoltak a helyzeteink, de a labdát nem tudtuk a vonalon túlra juttatni. A vendégek is próbálkoztak, ám védelmünk jól működött, így szünetig a találatok számában nem történt változás.
A térfélcserét követően nem tudni miért, de inkább ívelgettük előre a labdát, ez viszont hatástalannak bizonyult, ellenfelünk jól reagált ezekre a hosszú indításokra. Labdaszerzések után gyors kontrákat vezettek a zöld-fehérek és az 53. percben egyet góllal is zártak le. Próbálta eltüntetni a különbséget a Sárréti, rögzített játékhelyzetekből veszélyeztettek is, de a kapunk érintetlen maradt. A 71. minutumban megfogyatkoztak létszámban a vendégek, ezzel meg is pecsételődött a sorsuk, minimális előnyünket megtartottuk a mérkőzés végéig és zsinórban harmadik győzelmünket zsebeltük be.
Vármegyei I. osztályú felnőtt 26. forduló
DEAC-II – Sárréti DSK: 2-1 (2-0)
DEAC-II: Nagy – Tar (Fischer 77’), Potornai (Kemecsei 81’), Légrádi, Kelemen, Pinczés (Vass 81’), Sinyi, Grecskó (Bartók 46’), Kereszti (Kiss M. 77’), Dari (Pirka 46’), Almási
Megbízott edző: Balla Imre
Gólszerzők: Kiss Cs. 8’ (öngól), Kereszti 10’
Balla Imre: Az első félidőben jól játszottunk, megérdemelten vezettünk, viszont a másodikban átvettük ellenfelünk stílusát, ívelgettük a labdát, ez viszont nem fekszik nekünk. Meg is nehezítettük a dolgunkat, kontrákból és pontrúgásokból veszélyes volt a Sárréti. Előnyünket azonban sikerült megtartani és zsinórban harmadik meccsünket nyertük meg. Gratulálok a győzelemhez a csapatnak.
The post Zsinórban harmadik győzelmünket zsebeltük be appeared first on DEAC.