Visszavonul a magyar válogatott játékos

Tóth Nóra hat sikeres évet töltött a Debreceni Egyetem alakulatánál, ezt támasztja alá, hogy háromszor bajnok, négyszer pedig kupagyőztes lett.

Az új idényben már nem számíthat a DEAC női futsalcsapatának vezetőedzője, Quirikó Vivien Tóth Nórára, mivel a kulcsember úgy döntött, hogy befejezi a pályafutását. A 29 éves játékos 2018 óta erősítette együttesünket, az itt töltött években három NB I-es bajnoki címet és négy Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Remek teljesítményével felkeltette a magyar válogatott szövetségi kapitányának a figyelmét, 2022-ben és 2023-ban is tagja volt annak a nemzeti együttesnek, amely az Európa-bajnokságon a negyedik helyen végzett.

Egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni a sportot a civil életemmel, ezért nem folytatom a karrierem. Sajnos az előző hónapok nem úgy sikerültek, ahogy reméltem, mivel különböző betegségek miatt sokat hiányoztam, ennek ellenére nem volt könnyű ezt a döntést meghozni. Rengeteget hezitáltam, de már az idény közben megfogalmazódott bennem, hogy visszavonulok. Az igazat megvallva fiatal koromban álmodni sem mertem arról, hogy ilyen eredményeket érhetek el. A 2020/21-es szezonra vagyok a legbüszkébb, mivel ekkor dupláztunk először. Az csak hab a tortán, hogy az idény végén engem választottak meg az élvonal legjobb játékosának. Ez az egyéni díj azért is kedves nekem, mert az idény második meccsén letört egy csontdarab a bokámból, de a koronavírus miatt a műtétemet folyamatosan elhalasztották, így sérülten játszottam végig. Nem volt ideális a helyzet, de nem akartam lemaradni egyetlen mérkőzésről sem, mivel éreztem, hogy jó formában vagyok. A futsalnak köszönhetően kitartóbbá váltam, emellett fejlődött az alkalmazkodóképességem, ezeket pedig a mindennapokban is használhatom. A DEAC-ban egy második családnak lehettem a tagja, barátokkal gazdagodtam, így szép emlékeket őrzök majd erről az időszakról. Most szeretnék minél több időt tölteni a szeretteimmel, ugyanis az utóbbi időben erre nem volt sok lehetőségem – nyilatkozta Tóth Nóra.

The post Visszavonul a magyar válogatott játékos appeared first on DEAC.