A végén kozmetikáztunk az eredményen

A Debreceni Egyetem alakulata az alapszakasz első felében nyolc pontot szerzett, így jelenleg a kilencedik helyen áll.

A férfi futsal NB I 11. fordulójában nem kellett sokat utaznia a DEAC-nak, mivel a Nyíregyháza otthonában vizitált hétfő este. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek önbizalomtól duzzadva vághattak neki a bajnokinak, hiszen az előző hat meccsükön mindig három ponttal gazdagodtak.

Nem indult jól a meccs, mivel Gregory berúgása után Maneca már a második percben bevette a kapunkat. A bekapott gól után próbáltunk egalizálni, de nem jártunk sikerrel, ugyanis egyik kísérletünk például a lécen csattant. A tizenharmadik minutumban egykori játékosunk, Szabó Lajos volt eredményes. A szünet előtt Öreglaki is beköszönt, így 3-0 szerepelt az eredményjelzőn.

A második játékrész elején még nehezebbé vált a helyzetünk, mivel Gregory szintén bevette a kapunkat. A hátralévő időben valamelyest kozmetikáztunk az eredményen, előbb Faragó Lajos talált be, majd a 40. percben Erdei Szabolcs beállította a 4-2-es végeredményt.

Tizenegy játéknap után együttesünk nyolc ponttal rendelkezik, ezzel a kilencedik pozíciót foglalja el a tabellán. Tihanyi Csaba legénysége pénteken az újonc TFSE otthonában vendégeskedik.

NB I 11. forduló
Á Stúdió Futsal Nyíregyháza-DEAC 4-2 (3-0)
Continental Aréna, vezette: Czene-Joó Ádám, asszisztensek: Balla Levente, Kondákor Trisztán.
Gólszerzők: Maneca (2.), Szabó (13.), Öreglaki (19.), Gregory (24.), ill. Faragó L. (30.), Erdei Sz. (40.)
A DEAC összeállítása: Faragó Á. – Galán, Franchu, Kovács Á., Erdei Sz. Cserék: Vincze, Gali, Faragó L., Erdei K., Krajnyák, Vass, Győri, Tóth B., Komádi. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.

Fotó: Derencsényi István

The post A végén kozmetikáztunk az eredményen appeared first on DEAC.