A továbbjutás a cél

A DEAC együttese szombaton Selypen, a Lőrinci otthonában játszik Magyar Kupa-mérkőzést.

A múlt heti NB III-as nyitány után a MOL Magyar Kupában is bemutatkozik a Debreceni Egyetem futballcsapata. A fekete-fehérek idegenben, a Heves megyei első osztályban szereplő Lőrinci VSC ellen lépnek pályára 16.30-tól. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

– Jó csapat az ellenfelünk, a legutóbbi szezonban a második helyen végeztek a megyei első osztályban, és nem titkolt céljuk, hogy a következő bajnokságban elsők legyenek – nyilatkozta Urbin Péter vezetőedző – Több olyan játékos játszik a hevesieknél, akik korábban magasabb osztályokban is szerepeltek, illetve jó szinten futsaloztak, ezek azért szemléltetik a gárda erősségét. Ennek ellenére bízom benne, hogy uralni fogjuk a mérkőzést és sok lehetőséget alakítunk ki a lőrinci kapu előtt. Jó lenne magabiztos győzelemmel továbbjutni, ez nyilván könnyebben menne, ha sikerülne a meccs elején betalálnunk. De a lényeg, hogy ott legyünk a következő körben – szögezte le a tréner.

Mint kiderült, a szakmai stáb néhány helyen változást tervez a csapatban szombatra.

– Lesz három-négy új ember, ám nem akarjuk jelentősen felforgatni az összeállításunkat. Vannak olyan labdarúgóink, akiket szeretnénk megnézni tétmeccsen, ez a találkozó jó alkalom lesz erre. Hála istennek egyre kevesebb a sérültünk, úgyhogy szinte teljes kerettel tudunk készülni.

MOL Magyar Kupa 1. forduló

Lőrinci VSC–DEAC

szombat 16.30, Selyp, Lőrinci Sporttelep

 

The post A továbbjutás a cél appeared first on DEAC.