Tóth Barnabás: Ez volt életem egyik legszebb napja

A fiatal futsalos abban bízik, hogy a magabiztos győzelem után visszatér a helyes útra a Debreceni Egyetem alakulata.

Végre megtört a jég: a DEAC férfi futsalcsapata pénteken fölényes, 8-0-s győzelemmel zárta a Rubeola elleni meccset, így ebben a szezonban másodszor nyert az NB I-ben, az első sikert még az első fordulóban jegyezhettük fel. Az újonc elleni találkozót keretbe foglalta Tóth Barnabás, hiszen 19 éves tehetségünk lőtte az első gólt, majd a negyvenedik percben beállította a 8-0-s végeredményt.

A korábbi találkozóinkon is sokat tettünk a szebb eredményekért, ám akkor a kemény munka nem hozta meg a gyümölcsét, szerencsére most fordult a kocka – kezdte a beszélgetést Tóth. – A mérkőzés előtt elmentünk bowlingozni, ez a csapatépítő program is segített abban, hogy kijöjjünk a gödörből. Nem volt jó érzés, hogy nem jöttek az eredmények, de a sikertelenség nem bomlasztotta meg az egységet, sőt, még jobban összekovácsolt minket. A Rubeola ellen a helyzeteinkkel remekül sáfárkodtunk, ennek köszönhető a magabiztos diadal. Ezzel a sikerrel lekerült rólunk a nagy teher, és ebből a teljesítményből erőt meríthetünk – hangsúlyozta fiatal játékosunk.

Tóth Barnabás számára szeptember 27-e élénken fog élni az emlékezetében, mivel a legutóbbi bajnokin megszerezte karrierje első, majd második találatát az élvonalban.

Ki merem jelenteni, hogy ez volt életem egyik legszebb napja, az első gól után euforikus állapotba kerültem. Egyébként a korábbi meccseken is többször volt esélyem a gólszerzésre, ám az i-re a pontot péntekig nem tudtam feltenni. A lefújás után rengeteg gratulációt kaptam a családtagjaimtól és a barátaimtól. Örülök a két találatnak, de abban bízom, hogy ez még csak a kezdet. Hálás vagyok Tihanyi Csaba vezetőedzőnek, aki a fiataloknak megadja a bizonyítási lehetőséget – zárta mondandóját Tóth Barnabás.

Fotók: Derencsényi István

The post Tóth Barnabás: Ez volt életem egyik legszebb napja appeared first on DEAC.