Korosztályos csapataink a mögöttünk hagyott hétvégén a Karácsony Kupán és a Hajdúvárosok Tornán léptek pályára.
Az év utolsó megmérettetése várt ifjoncainkra, akik Debrecenben és Hajdúnánáson mérettették meg magukat. Srácaink az évzárón is jó teljesítményt nyújtottak, Molnár Bálint fekete és Derecskei Ádám csapata tornagyőzelmet ünnepelhetett.
DASE U13
-Egy rendkívül jó tornán vettünk részt, kiváló csapatokkal mértük össze erőnket. Korosztályhoz képest színvonalas mérkőzéseket játszottunk, végig stabil teljesítményt nyújtottunk. Olyan dolgokat valósítottak meg a srácok, amelyeket a torna előtt és közben megbeszéltünk. Technikailag, mentálisan és akaratban az élmezőnybe tartoztunk, ennek pedig meg is lett az eredménye. A csoportmérkőzéseken csak a házi derbin maradtunk alul és megérdemelten jutottunk a fináléba. A döntőben magabiztos játékkal múltuk felül ellenfelünket. Rendkívül büszke vagyok a srácokra, szívüket, lelküket kitették a pályára, megérdemelten zsebelték be a tornagyőzelmet. Gratulálok tanítványaimnak, megdolgoztak a sikerért. Köszönöm a szülők támogatását, mindenkinek áldott ünnepeket kívánok! – értékelt Derecskei Ádám
Torna legjobb játékosa: Galambos Máté
DASE U13: Baráth Bence, Galambos Máté, Dobi Bence, Váradi Kolos, Szász Erik, Csáky Imre, Szabó Zalán, Borsi Balázs, Simonka Nándor, Ilias Chumarin
Edző: Derecskei Ádám
DEAC U10
–Két azonos erősségű csapattal vettünk részt a tornán, annak érdekében, hogy mindenki megfelelő játékpercet tölthessen a pályán. Mindkét gárdánk kimagaslott a mezőnyből, de voltak olyan meccsek elmaradtunk tudásunktól és botlottunk. A feketék álltak talpra hamarabb, viszont a fehéreket az „egykapuzós” meccs utáni vereség annyira letörte, hogy nem tudták félretenni csalódottságukat, így nem jöhetett létre a házi döntő. A fináléban a fekete alakulat meggyőző játékkal győzte le a DSI Debrecent és emelhették magasba a serleget a torna zárásaként. Nagyon büszke vagyok a gyerekre, mert olyan közösséget alkotnak, ami példaértékű. A sikerben és a kudarcban is összetartóak és ezzel megtanulnak egymásért küzdeni! Vannak fontosabb dolgok is a futballnál, mégpedig az, hogy értékes és jó embereket neveljünk! Úgy gondolom a gyerekek 10 év múlva is barátok lesznek és ez az igazi érték! Ehhez a szülők is nagy segítséget nyújtanak, köszönöm nekik! Gratulálok Koós Domonkosnak, aki a torna legjobb játékosa díjat vehette át! Végezetül köszönöm kollégám, Herman Péter egész féléves segítségét, bízom abban, hogy edzői pályája elején, sok gyakorlati tapasztalatot szerzett a közös munkánk során! Így tovább! Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok! Hajrá DEAC! – összegzett Molnár Bálint.
DEAC U10: Koós Domonkos, Som Noel, Kecskés Patrik, Herman Péter, Szatmári Dávid, Hunya Simon, Bán Gergely, Bencze Pèter, Bencze Gergő, Kovács Zsombor, Patai Benett, Mézes László, Czentye Benedek, Kozma Konor, Horváth Előd, Török Oszkár, Kozák Norbert
Vezetőedző: Molnár Bálint
DEAC U9
-Annak érdekében, hogy mindenki azonos játékpercet tölthessen a pályán, két csapattal neveztünk a tornára. Az első napon a csoportküzdelmek sikerrel vettük, a győztes mentalitás pedig az aranyágat jelentette mindkét gárdának. Vasárnap sajnos azonos ágra került két együttesem, a feketék 3 pontot tudtak gyűjteni, a fehérek egyet, így az 5-7. hely egyikéért folytathattuk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az aranyág csoportmeccsein a feketék talán az aranyág színvonalát és a versenyhelyzetet rosszul kezelve, de nem tudta igazán a legjobbját nyújtani. Ezen még dolgozunk a jövőben, a fehérek pedig kimagasló hozzáállást mutatva kellemes meglepetést okoztak a mérkőzésein. Viszont a helyosztók mérkőzésein valami hihetetlen teljesítményt nyújtott mindkét csapatunk, végig dominálva, helyzetek sokaságát kidolgozva múlták felül ellenfeleiket. Örülök, hogy egy ilyen színvonalas kupán vehettünk részt, megtapasztalva, hogy az eredményesség is a sport kiemelt része. Ennek kezelése pedig egy komoly folyamat, nagyobb korosztályban ez fontosabb szerepet fog kapni a képzésben. Gratulálok a gyerekeknek, szülőknek! Hajrá DEAC! – fogalmazott Mester Norbert
DEAC U9: Szőke András, Matkó Noel, Baja Árpád, Arman Levente, Somlyai Zoltán, Mészár Dávid, Bernát Tibor, Bácsi Ádám, Tajti Tibor, Szabó-Bede Márk, Barna Benjamin, Orbán Kende, Székely Zétény, Prém Benjamin, Sarkadi Zsigmond
Vezetőedző: Mester Norbert
DEAC U7
-Két csapattal érkeztünk az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokba. A feketék az 5. helyen, míg a fehérek nyolcadikként végeztek a tíz csapatos mezőnyben. Az emléklapon egy szép szöveg lett megfogalmazva, a gyerekek és a szülőknek is: “Az igazi győzelem a verseny örömében, nem pedig a győzelemben van”. Jó meccseket láttam, első 4+1-es nagykapus tornánkon. A gyerekek mindkét napon nagy örömmel futballoztak, tetszetősen játszottak. A szülők odaadása és a sok szurkolás, biztatás példamutató volt. Köszönöm minden gyermekemnek és szüleinek ezt a két napot. Kellemes ünnepeket kívánok! Hajrá DEAC! – mondta Takács Tamás.
DEAC U7 fehér: Lukács Máté, Szávó Zétény, Dávidku Áron, Poraczki Márk, Varga Bence és Barna Noel
DEAC U7 fekete: Szakács Nándor, Kurucz Barnabás, Orosz Mihály, Mokánszki Marcell, Leskó Ádám, PéterNoel, Orbán Benedek
Vezetőedző: Takács Tamás
The post Tornákkal zárták az évet focistapalántáink appeared first on DEAC.