Szakkörök az Informatikai Karon

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara hat szakkört indít a 2019/2020-as tanév első félévében.


A szakkör a jelentkező diákok számára térítésmentes, az EFOP-3.4.4-16-2017-00023- „Az MTMI szakokra való bekerülést elősegítő innovatív programok megvalósítása a Debreceni Egyetem vonzáskörzetében”, valamint az EFOP-3.4.3-16-2016-00021 -  „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című projektek keretében kerül megvalósításra.


Barkács (hardverprogramozás) szakkör (EFOP 3.4.4. projekt)
Gyakorlati foglalkozások technikai érdeklődésű diákoknak: a foglalkozásokon fejlődik a résztvevők problémamegoldási készsége, technikai tudása, eszközhasználata. Az előre legyártott és felszerelt különböző elektronikai eszközökre már csak a működtető programot kell megírni. A diákok megtanulják, milyen is egy élettelen "vasból" egy működő eszközt kreálni, kezdve az egyszerűbb feladatokkal, mint például LED-ek villogtatása, gombnyomás érzékelése. Ez alatt megtanulják a programozás alapjait, ráadásul jól látható eredménye lesz a munkájuknak. A továbbhaladásra is van lehetőség sokféle kiegészítő áramkör segítségével: kapcsolók, LED-kijelzők, FM-rádió, Internet-csatlakozás, távolságérzékelő stb. állnak a diákok rendelkezésére. A lehetőségeknek csak a fantázia szab határt, mivel több kiegészítő is csatlakoztatható ugyanahhoz az alaplaphoz. Várjuk mindazokat, akik szeretnének kicsit mélyebben belelátni a mai számítógépek, okostelefonok stb. működésébe, hiszen az általunk használt eszközök gyakorlatilag ugyanúgy működnek, mint amiket a mindennapok során használunk - a különbség csak az, hogy itt mi keltjük életre ezeket.
A szakkör oktatója: Vas Ádám

Kezdő programozó szakkör (EFOP 3.4.4. projekt)
Érdekel az informatika? Szeretnél több lenni egy mezei felhasználónál? Kíváncsi vagy, hogy hogyan készülnek azok az alkalmazások, amelyeket nap mint nap használsz?
Ha igen és még soha nem programoztál, akkor itt a helyed! Belekóstolhatsz a programozás rejtelmeibe, az algoritmusok világába!
Oktató: Biró Piroska

3D modellezés szakkör (EFOP 3.4.4. projekt)
A 3D nyomtatás napjaink egyik legmodernebb és legígéretesebb technológiája a számítógépes modellezés, formatervezés, gyártás területén. De tudjuk vajon, hogy milyen elven működik egy 3D nyomtató? Szakkörünk első felében gyakorlati példákon keresztül ingyenesen használható modellezési lehetőségekkel ismerkedünk, és természetesen a munkáinkat ki is nyomtatjuk. Ezt követően tovább kalandozunk a 3D modellezés lehetőségeiben. Megismerkedünk az animációkészítés alapjaival, hiszen napjainkban az animáció mindenhol jelen van (rajzfilmkészítés, weboldalszerkesztés, számítógépes játéktervezés). Ha szeretnéd az általad megtervezett modellt ki is nyomtatni, illetve elkészítenéd az első saját mini animációdat, akkor szeretettel várunk a szakkörünkön.
Oktató: Papp Ildikó

Nulladik évfolyam - előkészítő (programozás) (EFOP 3.4.4. projekt)
Egyre kevésbé létezik olyan munkakör, ahol hosszú távra lehet tervezni valamilyen szintű programozási, algoritmizálási képességek nélkül. Ez a szakkör azokat a 16-18 éveseket célozza meg, akik szeretnék elsajátítani a programozás alapjait, vagy elmélyíteni a már meglévő tudásukat.
Egyrészt a szakköri alkalmakkor lehet megismerkedni ezzel az igen ígéretes iránnyal, másrészt az mtmi portál segítségével lehet otthonról próbálgatni a gyakorlásra kitűzött feladatok megoldását.
Oktató: Bertók Csanád

Nulladik évfolyam – előkészítő (matematika) (EFOP 3.4.3. projekt)
Az informatika absztrakt megközelítésmódja igényli egyrészt az elvont gondolkodást, másrészt a modellalkotáshoz és - ellenőrzéshez szükséges erős matematikai hátteret. Aki nem kap(ott) megfelelő szintű felkészítést a középiskolában az egyetemi tanulmányokhoz; vagy kapott, de az érettségit nem követte egyből  a felvételi (pl. technikus képzés) annak ezzel a kurzussal próbálunk segíteni.
Az itt kiadott feladatok és megoldásaik közös átbeszélésével és számítógépes problémamegoldással próbáljuk elérni a szintre hozást, vagy szinten tartást, amire a későbbiekben nagy szükség lesz. Ezekkel a foglalkozásokkal a későbbi egyetemi lemorzsolódást szeretnénk meggátolni..
Oktató: Noszály Csaba

Algoritmika szakkör (Haladó programozás) (EFOP 3.4.3. projekt)
A szakkörön, a Magyarországon és a nagyvilágban nagy népszerűségnek örvendő algoritmikus feladatmegoldó programozó versenyek témaköreivel ismerkedhetnek meg az érdeklődő diákok. Terítékre kerülnek a különféle probléma-megoldási paradigmák (teljes keresés, oszd meg és uralkodj elve, mohó algoritmusok, dinamikus programozás) az egyes feladatok iteratív és rekurzív megoldási lehetőségei. Szót ejtünk matematikai feladatokról éppúgy, mint kombinatorikai és számelméleti problémákról, sztringfeldolgozó algoritmusokról, illetve gráfokkal kapcsolatos esettanulmányokról. Igény szerint kitérünk a hazai és nemzetközi programozó versenyek feladataira is. A tárgyalt problémákhoz különféle programnyelveken megoldást is adunk, így egyszerre fejlesztjük a résztvevők algoritmizálási és programozási készségét.
Oktató: Kósa Márk


Lista a tervezett szakkörökről.

"Barkács" (hardverprogramozás) szakkör
A szakkör oktatója: Vas Ádám

Kezdő programozó szakkör
Oktató: Biró Piroska

3D modellezés szakkör
Oktató: Papp Ildikó

Nulladik évfolyam - előkészítő (programozás)
Oktató: Bertók Csanád

Nulladik évfolyam – előkészítő (matematika
Oktató: Noszály Csaba

Algoritmika szakkör (Haladó programozás)
Oktató: Kósa Márk

Jelentkezés a szakkörre:
Szakkörök középiskolásoknak
Kapcsolattartó:
Cserhátiné Vecsei Ildikó (vecsei.ildiko@inf.unideb.hu

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.