Sajtóközlemény a Debreceni Egyetem partnerségével megvalósuló InnovaSPA (Interreg Europe) projekt portugál tanulmányútjáról

A Debreceni Egyetem munkatársainak szervezésében termálterápiákban érintett szakemberek vettek részt az InnovaSPA projekt keretében tanulmányúton Portugáliában.


A Debreceni Egyetem 2018 júniusában kezdte meg a termálterápiákra vonatkozó szakpolitikák fejlesztését célul kitűző InnovaSPA című projekt megvalósítását.


Szeptember végén Portugáliában vettek részt a meghívott szakemberek tanulmányúton, ahol a Porto-i Egyetem Orvosi Kara által szervezett program keretében betekintést nyerhettek a portugál termálturizmus specialitásaiba.


Az első nap folyamán elméleti alapozás keretében ismertették a vendéglátók előadói a főbb tudnivalókat, az adottságokat, a fejlesztési irányokat és a jövőbeli terveket. A program további részében pedig több helyszín bejárása történt meg. Portugáliában – hazánktól eltérően -  elválik egymástól a gyógyászat és a wellness a termálterápiák tekintetében.


Érdekes volt szembesülni azzal a ténnyel is, hogy a kedvező adottságok és a történelmi hagyományok ellenére sem virágzik az iparág, bár vannak erre irányuló próbálkozások (pl. Amarante, Chaves, Sao Vicente).


A résztvevőknek lehetősége volt előadás keretében megismerni a Chaves-Verín EGTC-t, amely együttműködés a határ közelségében fekvő települések esetében jó példaként szolgálhat.


Természetesen a projekt Irányító Testületének ülése sem maradhatott el, hiszen a tanulmányutak csak fél év múlva folytatódnak újra, a szlovén, a román, a lett és végül a lengyel partnerek szervezésében.


Addig a bevont érintettek részvételével értékelik a kollégák az eddig tapasztalatokat, tájékoztatják a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Irányító Hatóságát a tapasztalatokról.

 

További információ a projektről az alábbi linkeken érhető el:
https://www.interregeurope.eu/innovaspa/
https://kancellaria.palyazatok.unideb.hu/hu/innovaspa-interreg-europe
Kérem, hogy további információért, keresse Gregán Orsolyát
+36302132506
gregan.orsolya@gmail.com

 

Letölthető dokumentumok

Események

Interaktív programokkal, kiállításokkal, tudomány népszerűsítő előadásokkal várja az érdeklődőket a Növények napja rendezvénysorozatra a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara.

A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja és a a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet jótékonysági gardróbvásárt szervez.

A Debreceni Egyetemen zajló űrkutatási projekteket és a DE SPACE programot ismerhetik meg az érdeklődők a DE Tudományos Igazgatóság által szervezett workshopon.