Rangos nemzetközi tornán vettünk részt

U12-es csapatunk június 14-16. között a Partizan Bardejov Stadionban a CFT Talents Trophy elnevezésű tornán lépett pályára.

Pénteken a szlovákiai Bártfára utaztak Mester Norbert gyerekei, hogy a háromnapos tornán összemérjék erejüket a hazai csapatok mellett cseh és lengyel gárdákkal.

-A pénteki pre-tornán, az FC Spartak Trnava, az FC Slovacko és a Presov ellen ízelítők kaptunk abból, milyen kihívás vár majd ránk a következő két napon. Két vereséggel és egy döntetlennel hangolódtunk a folytatásra. A szombati csoportkörben két riválisunk kiemelkedett a mezőnyből, de a mérkőzések elején mindkét alakulatot meg tudtuk szorongatni. Ezt a napot két győzelemmel, egy döntetlennel és két verséggel zártuk. Vasárnap már érződött a gyerekeken a fáradtság, a csapatok közti különbségek is kidomborodtak, három nagyarányú vereséget szenvedtünk. A helyosztókon végre győzelemnek is örülhettünk, ám a záró meccsre már nem maradt energiánk. Összességében elmondható, hogy a tavalyi év után nagyot erősödött a mezőny, az akkori 4. hely után 2024-ben csak 2 csapat előzött meg minket a 2023-as mezőnyből. Megtapasztalhattuk a szlovák, cseh és lengyel utánpótlás elejéhez tartozó szintet, tanulhattunk, fejlődhettünk. Örülnék, ha a gyerekek ezzel is többek lennének, picit a reális önképük ezáltal is fejlődne és tudnának továbbra is megfelelő célokat kitűzni – összegzett Mester Norbert.

DEAC U12: Tóth Noel, Sinka Szabolcs, Fábián Zoltán, Seres Attila, Szakál Csenge, Nagy Zsolt, Antal Róbert, Kondor Ákos, Giczei Hunor, Kiss Csaba Benedek, Szücs Gergő

Vezetőedző: Mester Norbert

Eredmények

Pre-torna péntek

DEAC – FC Spartak Trnava: 0-1

DEAC – CFT FAMT Presov: 0-0

DEAC – FC Slovacko: 0-1

Szombati meccsek

DEAC – CFT FMAT Presov: 0-2

DEAC – FK Pokrok SEZ Krompac: 1-0

DEAC – Beniaminek Radom: 0-3

DEAC – CFT Academy Slovakia: 0-0

DEAC – MFK Roznava: 2-0

Vasárnapi meccsek

DEAC – FC Spartak Trnava: 0-3

DEAC – SMS Resovia Rzeszow: 0-4

DEAC – 1. FC Slovacko: 0-4

DEAC – CFT MFK Vranov: 3-0

DEAC – FC Kosice: 0-5

The post Rangos nemzetközi tornán vettünk részt appeared first on DEAC.