Pénteken javíthatunk

A Debreceni Egyetem alakulata nem bírt hazai környezetben a kecskemétiekkel.

A DEAC és a Kecskemét férfi futsalcsapata kis túlzással elválaszthatatlan lesz egymástól a következő néhány napban. Hétfőn az NB I-ben csapott össze egymással a két gárda a DESOK-ban, míg pénteken szintén a csarnokunkban dől el az, hogy melyikük jut a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában.

Nem indult jól a mai meccs, mivel már a harmadik percben hátrányba kerültünk. Ekkor egy eladott labda után a Kecskemét néhány passzból építette fel az akciót, amelynek a végén Bencsik Roland tette fel az i-re a pontot. Egyébként a hírös városiak kapuját az a Krajcsi Bence őrizte, aki korábban a DEAC kulcsembere volt. Ahogy azt korábban már megszokhattuk a kapustól, a támadásokból is próbálta kivenni a részét. A kilencedik minutumban is Krajcsi volt a főszereplő, de ettől eltekintett volna. Egy rossz labdakezelést követően Faragó Lajost állította meg szabálytalanul a büntetőterületen belül. A játékvezető nem habozott, hatméterest adott nekünk. Szerencsére csapatkapitányunk, Vass Ottó értékesítette a nagy lehetőséget. A szünetig újabb találat már nem született, így 1-1-ről folytatódhat a küzdelem.

A 22. minutumban újra a vendégeknél volt az előny, mivel a gólkirály cím egyik esélyese, Suscsák Máté János köszönt be. Érdekesség, hogy a gólt egy remek kapuskidobás előzte meg. Ezt követően sokáig nem módosult az eredmény, de a hajrában felpörögtek az események. A 36. percben Kajtár lőtte ki a rövid felsőt, ezzel már 1-3 szerepelt a kijelzőn. A hátralévő időben az öt a négy elleni taktikával próbáltuk eltüntetni a különbséget. Nagyjából két és fél perccel a vége előtt Balázsi Attila kozmetikázott az eredményen. A lefújásig megőrizte minimális előnyét a Kecskemét, amely 3-2-re nyert.

Ahogy korábban már jeleztük, pénteken a Magyar Kupában javíthatunk.

NB I 16. forduló
DEAC-SG Kecskemét Futsal 2-3 (1-1)
DESOK, vezette: Kiss Gergő, asszisztensek: Apkó Tamás, Mózsa Ábel.
Gólszerzők: Vass (9.), Balázsi (38.), ill. Bencsik (3.), Suscsák (22.), Kajtár (36.)
A DEAC összeállítása: Vincze – Faragó L., Erdei K., Krajnyák, Magyar. Cserék: Gali, Balázsi, Vass, Erdei Sz., Franchu, Győri, Galán, Kovács Á., Komádi. Vezetőedző: Tihanyi Csaba.

Fotó: Szolnoki László

The post Pénteken javíthatunk appeared first on DEAC.