Pályázati felhívás - "Élvonal" program

2018-ban is pályázhatnak az „Élvonal” programra a legkiválóbb kutatók

Megjelent az „Élvonal” pályázati felhívás, amelyre olyan vezető kutatók nyerhetnek támogatást, akik a legutóbbi 10 évben nyújtott teljesítményük alapján a világ tudományos élmezőnyébe tartoznak, és saját tudományterületükön nemzetközileg elismert, kiemelkedő hatást kiváltó eredményeket értek el. Az elsőként tavaly megjelent felhívás 2018-ban ismét 3 milliárd forintos keretösszeggel nyílik meg a jövő januárban induló projektek számára.

A felhívásról Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke elmondta: „A legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő, élvonalba tartozó vezető kutatóknak Magyarországon kívánunk nemzetközi összehasonlításban is versenyképes feltételeket biztosítani, hogy  egy-egy területen világszerte jegyzett kutatóhelyek jöjjenek létre Magyarországon. Így várhatóan az élvonal magyarországi utánpótlása is biztosítható lesz hosszú távon.”

Az „Élvonal – Kutatói kiválósági program” (KKP_19) leendő nyertesei a következő öt évre akár 300 millió (évente 60 millió) forintot is elnyerhetnek kutatócsoportjuk létrehozására vagy bővítésére, valamint ígéretes kutatási projektjük magyarországi megvalósítására. Ez a konstrukció a nemzetközi összehasonlításban versenyképes eredményeket produkáló kutatócsoportok számának növekedését és fenntartható finanszírozásukat tűzi ki célul. Az itt elnyerhető támogatás már nagyságrendileg is versenyképes alternatívát jelent a nemzetközi pályázati lehetőségek között: pályázónként közel 1 millió euró a nemzetközileg legelismertebb kutatók számára biztos perspektívát jelent a magyarországi kutatóhely létrehozásához. Hosszú távú elvárás, hogy a bevezetett ösztönzés még tovább növelje a hazai kutatócsoportok sikerességét a közvetlenül az Európai Kutatási Tanácsnál (ERC) megpályázható, a felfedező kutatás területére eső legnagyobb presztízsű pályázati felhívásokon, amelyeket uniós versenyben nyerhetnek el a kutatók. A támogatott kutatók vállalják, hogy a támogatási időszakban ERC pályázatot nyújtanak be. A 2017-ben támogatott vezető kutatók közül Nusser Zoltán projektje már 2018-ban elnyerte az ERC advanced grant támogatását.

Az „Élvonal” programra idén is tematikus korlátozás nélkül lehet pályázni. A felhívásra valamennyi tudományterületről a legdinamikusabb alkotási szakaszban lévő vezető kutatók pályázatait várja az NKFI Hivatal, akik nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos hatást kiváltó eredményeket értek el, szakterületük formálóivá váltak és iskolateremtő szerepet vállalva a fiatal kutatói közösség bővítéséhez is hozzájárulnak. A pályázó vezető kutatónak a tudományterületén a legjobb 10 %-ba kell tartoznia és jelentős kutatási, témavezetési tapasztalattal kell rendelkeznie. Ennek megítéléséhez a pályázati kiírás szerint a pályázó elmúlt 10 évben megjelent tudományos közleményeinek hatása szolgál alapul, azaz teljesítenie kell a pályázati felhívásban előírt idézettségi vagy hivatkozási követelményeket. Amennyiben a vezető kutató által művelt tudományterület sajátosságai miatt nem a nemzetközi idézettség a legmegfelelőbb mérce, akkor hazai és nemzetközi kiválósági pályázati eredményekkel igazolható a követelmény teljesítése.

A 2018-ban kezdődő projektek közül tavaly elsőként 12 nemzetközileg jegyzett alapkutatási projekt vezető kutatója nyert ilyen támogatást, szakterületük az agykutatástól a matematikán, pszichológián át a sejtbiológiáig terjed. Egyikük, Székely Tamás a Debreceni Egyetem kutatója. Az elnyert támogatás a 2019-2023 közötti öt évre szól, melynek lejárta után az addigi kedvezményezettek megint csak nyílt versenyben mérkőzhetnek meg az új aspiránsokkal.

Az „Élvonal” kutatói kiválósági program abba az egységes szemléletű, egymásra épülő pályázati rendszerbe illeszkedik, amelyet az NKFI Hivatal az elmúlt években alakított ki a felfedező kutatások támogatására, a kutatói életpályán elinduló kutatók ösztönzésétől egészen az önálló kutatócsoportok támogatásáig. A 2015-ös 7,9 milliárd forintról folyamatosan növekedve – az „Élvonal” számára juttatott 3 milliárddal együtt – idén már több mint 16 milliárd forintot tesz ki az NKFI Alapból meghirdetett, felfedező kutatást ösztönző felhívások összesített keretösszege, így a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz illeszkedő új pályázati konstrukciókkal jelentősen bővültek a felfedező kutatás területén a pályázati lehetőségek. 

 

További információ:
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
Elnöki Titkárság, Kommunikációs Osztály
Telefon: +36 1 896 3721
              +36 1 795 4940
              +36 30 458 7240
E-mail: kommunikacio@nkfih.gov.hu

Letölthető dokumentumok

Események

Ebben az évben is megrendezi a felvételi döntés, pályaválasztás előtt álló középiskolások számára beiskolázási nyílt napjait a Debreceni Egyetem. Szolnokon január 8-án, szombaton számtalan program segítségével ismerkedhetnek meg az érdeklődők az intézmény nyújtotta lehetőségekkel.

A Gazdaságtudományi Kar végzős hallgatói január 17-én, pénteken 9 és 12 órától vehetik át diplomájukat a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán.