A Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézet szervezésében Pablo Alberola Talamantes, a Villareal CF Módszertani igazgatója tartott előadást április 29-én, a Learning Center nagy előadójában.
Egyesületünk szakemberei nagyon hasznosnak ítélték a közel kétórás előadást, és rengeteg kérdésük volt Pablohoz, aki a DVSC-LA-n folyó utánpótláshoz kapcsolódó témákat mutatott be.
A spanyol szakember úgy döntött, hogy személyesen, egy újabb alkalom keretében válaszol a kérdésekre, ezért tegnap ismét a DEAC Sporttelepre látogatott és nagyon segítőkészen állt az edzőink rendelkezésére.
-Először is szeretnénk megköszönni Pablonak, hogy eljött hozzánk, és minden kérdésünkre igyekezett válaszolni. Azt gondolom, egy ilyen hiteles és felkészült szakembertől mi csak tanulhatunk, és igyekeztünk is kihasználni az alkalmat. Az előző előadáshoz képest mi inkább az u7-u14-es korosztályokat boncolgattuk, érdekes volt hallani, hogy a Villarealnal hogyan gondolkoznak és mire helyezik a fő hangsúlyt. Sok mindenben közös volt az álláspontunk, volt amire azt mondta, hogy szerinte Magyarországon ez jobban működik, de azért legyünk őszinték, a spanyol labdarúgás fényévekkel előttünk jár, ezért nekünk minden segítséget és értő tudást be kell fogadnunk. Nagyon örülünk, hogy létrejött ez a találkozó, biztos vagyok benne, hogy minden jelenlévő több lett egy kicsivel, és a hallottakat igyekszünk majd beépíteni a napi munkába – fogalmazott szakmai vezetőnk, Benczik Zsolt.
The post Pablo Alberola Talamantes válaszolt edzőink kérdéseire appeared first on DEAC.